TAPA: a járvány alatt is növekszik a rakománylopások száma

A Szállítmányozott Vagyontárgyak Védszövetségéhez (TAPA) 2020. első felében több bejelentés érkezett, mint az előző év azonos időszakában.A szövetség adatai szerint 2020 első félévében mintegy 85 millió euróra becsülhető a bejelentett rakománylopások értéke.

A TAPA október 1-i közleménye rámutat: a Covid-19 korlátozásai ellenére, vagy talán épp azért, a bűnözés ezen a területen tovább nőtt: A TAPA statisztikái szerint a rakomány ellopásával érintett társaságok veszteségei az előző év első hat hónapjában 55 millió eurót tettek ki. Thorsten Neumann, a TAPA elnök-vezérigazgatója kiemelte: a járványhelyzet legsúlyosabb tavaszi szakaszában az elkövetők elsősorban olyan termékeket céloztak meg, amelyekre a fekete piacon nagy a kereslet. A jelentés szerint az egyik legkritikusabb terület a bűnelkövetések tekintetében Németország, ezt követi Nagy-Britannia, Franciaország és Hollandia.

A biztonsági szervezet hangsúlyozta: az ellopott áruk értékét csak az esetek 65,7 százalékában lehetett pontosan megállapítani, ezért lehet csak megbecsülni a rakománylopások teljes értékét. Ami tény: összesen 3278 rakománylopást regisztráltak az EMEA régióban (ez 23 európai országot, valamint a Közel-Kelet és Afrika további 23 országát foglalja magába) 2020 első felében, így a tényleges gazdasági kár valószínűleg lényegesen nagyobb lesz a becsültnél.

A TAPA szerint a bűnszövetkezetek által, szervezetten elkövetett lopások száma emelkedett a legnagyobb mértékben. A tolvajok célkeresztjében elsősorban a számítógépeket, gyógyszeripari termékeket, dohánytermékeket, a ruházatot és cipőt, a telefonokat, élelmiszereket, kozmetikai és higiéniai cikkeket szállító járművek állnak.

 

(Forrás: verkehrsrundschau.de)

 

MKFE Kommunikáció

BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sandolita Kft. Sandolita Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Sandolita Kft. Sandolita Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Végvári András Végvári András Elit Store Kft. Elit Store Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. WSZL WSZL Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft.