Olaszország: oltás nélkül is bemehet a le- és felrakóhelyre a gépkocsivezető

Az IRU-tól és az olasz társegyesületünktől (FIAP) érkezett friss tájékoztatás szerint 2021. október 15-e után is megmarad a nemzetközi teherfuvarozásban tevékenykedők számára a Green Pass mentesség, de kizárólag néhány további előírás betartása mellett!

A FIAP tájékoztatása szerint» tisztázódott több kérdés is a Grenn Pass kötelezettség körül. Így mások mellett egyértelművé tették az olasz hatóságok, hogy – összhangban az Európai Bizottság Green Line ajánlásaival, amely az áruk és személyek mobilitásának zavartalanságát tűzte ki célul – az olasz Egészségügyi Minisztérium rendeleteiben foglalt és jelenleg is hatályos rendelkezéseinek sérelme nélkül - a külföldről érkező szállítóeszközök személyzete továbbra is megközelítheti a le- és felrakóhelyeket az EU által elfogadott oltási igazolvány nélkül is. A közlemény szerint ennek feltétele az, hogy az áruk ki- vagy berakodását más személy végzi el, a gépkocsivezetőknek a járműben kell maradniuk. E megközelítésben a jármű nem tekintendő „munkahelynek”, azaz nincs szükség Green Pass bemutatásra.

Ugyanakkor az olaszországi fuvarfeladatok megkezdése előtt továbbra is kötelező a Passenger Locator Form (Utaskereső űrlap) Olaszországra történő kitöltése, ezt várhatóan ellenőrizhetik is a hatóságok. Az űrlapot ITT» érheti el.

(Forrás: IRU, FIAP»)


MKFE Kommunikáció

VERES Kft. VERES Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zséder Kft. Zséder Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Ivanov György Ivanov György "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gál Sándor Gál Sándor VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. VERES Kft. VERES Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Zséder Kft. Zséder Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Persped Kft. Persped Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Ivanov György Ivanov György "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Gál Sándor Gál Sándor VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft.