Változtatható forgalmi rend a brit M20-as pályán

Változtatható forgalmi rend a brit M20-as pályán

Mint a közelmúltban hírül adtuk, Nagy-Britanniában az M20-as autópályát jelölték ki a London és Dover közti teherforgalom tranzitfolyosójaként. A brit fuvarozói érdekképviselet a korábbi tájékoztatását 2023 augusztus derekán az M20-as út forgalmi rendjének esedékes változásairól szóló értesítőjével egészítette ki.

A közlekedők dolgának megkönnyítésére az M20-as pályán és Kent megye környező útjain olyan forgalomszervezési gyakorlatot kívánnak meghonosítani, mely a járműveknek akkor is szabad utat enged valamerre, ha a La Manche-csatornán való átkelés valami miatt leállna. A „Borck-művelet” névre keresztelt megoldás lehetővé teszi, hogy a megye úthálózatán a forgalom irányának és terelésének gyors és ideiglenes változtatásával a járművek állandó mozgásban haladhassanak úticéljuk felé anélkül, hogy összetorlódnának és dugó alakulna ki.


A brit autópálya-kezelő honlapján (a lenti linket megnyitva rögtön elöl, a „Status of Operation Brock” pontban) mindig színes piktogram jelzi, hogy az M20-ason éppen milyen forgalmi rend van érvényben.


A színkódok jelentése:

        zöld pipa: az M20-as pálya nyitva van, a forgalom zavartalan
        narancssárga felkiáltójel: az M20-as nyitva van, de számolni kell sávelhúzással, szemből jövők forgalmi terelésével
        piros felkiáltójel: a pálya vagy zárva van, vagy az uniós ill. unión kívüli (csak brit) teherforgalom elkülönített terelés mellett haladhat


Közlekedési krízishelyzeten kívül a sztrádát csak akkor zárják le, ha a forgalomirányításhoz, terelésekhez használt betonkorlátokat éppen átmozgatják.


tovább a National Highways színes tájékoztatójára »


Kapcsolódó hírünk:

London felől Doverhez csak az M20-as úton! »

 

NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lévai László Lévai László Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft WSZL WSZL Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VERES Kft. VERES Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. NTS Kft. NTS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lévai László Lévai László Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft WSZL WSZL Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. VERES Kft. VERES Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Ivanov György Ivanov György Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt.