Már Oroszországban is csak tartozásmentesen lehet közlekedni

Már Oroszországban is csak tartozásmentesen lehet közlekedni

Az Orosz Föderáció korábbi, 2021-es kormányhatározatának kiegészítéseként szigorúbb szabályokat fognak bevezetni azokra a fuvarozókra nézve, akiknek útdíjtartozása van az országban. 2026. szeptember 1-jétől ugyanis azon 12 tonna fölötti össztömegű gépjárművek esetében, amelyeknél útdíjtartozás áll fenn, nem fogják engedélyezni a belépést és a kilépést, amíg az üzemeltető nem rendezi tartozását.


Az intézkedés nemcsak az útdíj megfizetésére, hanem egyéb, a hatóságok irányába történő, a közúti áruszállítás szabályaihoz kapcsolódó mulasztásra és tartozásra (pl.: behajtási- és önkormányzati engedélyek) is vonatkozik, így például az okozott káresetek megfizetésére is. Néhány évvel ezelőtt Törökország vezetett be hasonló intézkedést, amelyről akkor az MKFE is hírt adott. Amennyiben a jármű üzemeltetője érdemben igazolni tudja, hogy a tartozást kiegyenlítette, az orosz hatóságok ismét engedélyezni fogják számára a közlekedést.


A 2021-es, 1052. sz. orosz kormányhatározat 2026. május 29-ei módosítása, amely a gépjármű feltartóztatásáról rendelkezik tartozások esetén »


Forrás: BelToll

Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. STV Kft. STV Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Végvári András Végvári András NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. STV Kft. STV Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft.