Featured

Német minimálbér – tiltakozás Bukarestben, MiLoG-árfolyam, kezdődő ellenőrzés

Tisztelt Tagjaink!

Román társegyesületünk, az UNTRR tájékoztatott bennünket a nyugati minimálbérek és a vezetőfülkében töltött normál heti pihenőidőért kiszabható aránytalanul magas bírságok elleni megmozdulásukról. Március 18-án a román fuvarozó cégek mintegy ötven képviselője gyűlt össze Németország, illetve Franciaország bukaresti nagykövetségei előtt, és adott hangot tiltakozásának.

A megmozdulás során Angela Merkelnek, Francois Hollandnak, illetve a két ország gazdasági, munka- és közlekedésügyi minisztereinek címzett leveleket adtak át a nagyköveteknek.

A román társegyesület demonstrációja rávilágít a térség vállalkozásainak egyre növekvő aggodalmára, továbbá arra az elégedetlenségre, amelyet Németország és Franciaország által a közelmúltban bevezetett újprotekcionista intézkedések idéztek elő. Ezek az intézkedések súlyosan érintik a szolgáltatások unión belüli szabad áramlását, amely az egységes európai piac egyik alapelve.

A demonstrálókat képviselő delegáció személyesen is találkozott Németország bukaresti nagykövetével, Werner Hans Lauk-kal, illetve Franciaország bukaresti nagykövetségének I. osztályú tanácsosával, Catherine Suard-dal.

A német minimálbér törvénnyel kapcsolatban a delegáció kiemelte, hogy a megfizetésével a gépkocsivezetők jövedelmei nem, kizárólag a munkáltatók költségei emelkednek meg, amely hosszú távon ellehetetleníti működésüket.

A francia minimálbér törvényjavaslatot a román delegáció visszaélésszerű intézkedésnek tartja, míg a normál heti pihenőidő vezetőfülkében töltése miatt a kelet-közép-európai gépkocsivezetőkre kiszabott rendkívül magas bírságok komoly elégedetlenséget váltottak ki. A delegáció arra is kitért, hogy az elmúlt évben számos alkalommal támadtak meg román és lengyel gépkocsivezetőket francia parkolókban.

Mind a francia, mind a német fél együttműködéséről biztosította a delegáció tagjait.

A megmozdulásokról készített fotók elérhetőek (ITT és ITT).

xxx

Kihirdették a második negyedévi munkaórák után kifizetendő MiLoG átváltási árfolyamát, a hivatalos árfolyamokat tartalmazó táblázat elérhető (ITT).


xxx

Mindazok ellenére, hogy a mai napig nem tisztázott, hogy Németország jogszerűen követeli-e meg a nem német honosságú árufuvarozó, illetve személyszállító vállalkozásoktól, hogy bruttó 8,50 euro órabért fizessenek gépkocsivezetőiknek, amennyiben az ország területén végeznek személyszállító vagy árufuvarozó tevékenységet, a német vámhatóság megkezdte a cégek ellenőrzését.

Az a vállalkozás, ahol a MiLoG rendelkezéseinek betartását kívánja ellenőrizni a német vámhatóság, információink szerint a következő német nyelvű levelet kapja (ITT).


xxx

Ahogy arról hírleveleinkben beszámoltunk, az MKFE csatlakozott azokhoz a kelet-közép-európai egyesületekhez, amelyek március 25-én demonstrálni fognak a nyugat-európai újprotekcionista intézkedések (német-francia minimálbér, belga-francia pihenőidő tilalmi rendelkezések és bírságok) ellen, az MKFE – javarészt tagvállalkozásaink képviselőiből álló – delegációjának autóbusza kedden kora reggel indul Brüsszelbe, ahol még más magyarok is csatlakoznak majd a megmozduláshoz.

VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Persped Kft. Persped Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Végvári András Végvári András TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Artur '95 BT. Artur '95 BT. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila