Featured

FRISSÍTÉS: Augusztus 4–5-re is meghosszabbítva Romániában a kamionstop!

2017. augusztus 5-ig érvényben maradnak a forgalomkorlátozások Romániában, de augusztus 4-től már az ország egész területére hatályos a kamionstop. A 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti járművek nem közlekedhetnek 12:00 óra és este 20:00 óra között, Arad megyében pedig reggel 08:00 és 20:00 óra között. A korlátozás a főutakra (drumuri nationale) és az autópályákra érvényes, Arad megyében azonban a megyei rangú (drumuri judetene) utakra is kiterjesztették. Kérjük, továbbra is figyelje a tájékoztatásokat!

A korlátozások 2017. 08. 03-án  következő megyékre terjednek ki:

Dolzs (Dolj)

Mehedint

Krassó-Szörény (Caras-Severin)

Hunyad (Hunedoara)

Temes (Timis)

Arad
Az Arad Megyei Tanács külön rendeletben kamionstopot rendelt el Arad megyében a megyei rangú utakon (drumuri judetene) a narancsfokozatú hőségriadó miatt 2017. augusztus 2-tól visszavonásig. A megyében tilos közlekedniük a 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti járműveknek 08:00 és 20:00 óra között az említett útszakaszokon, az aszfaltréteg védelme érdekében.

Szeben (Sibiu)

Fehér (Alba)

Bihar (Bihor)

Kolozs (Cluj)

Maros (Mures)

Szilágy (Salaj)

Szatmár (Satu Mare)

Máramaros (Maramures)

Beszterce-Naszód (Bistrita-Nasaud)


Figyelem! Augusztus 4-én és augusztus 5-én a 12:00–20:00 óra közötti korlátozás már Románia teljes területére érvényes lesz, Arad megyében ebben az időszakban továbbra is reggel 08:00 órától él a kamionstop.

A forgalomkorlátozást sajtóközlemény formájában hirdeti ki a román közútkezelő vállalat, amely elérhető a következő oldalon (román nyelven):

http://www.cnadnr.ro/ro/comunicare/comunicate-de-presa/2017/08


Kivételek a korlátozás alól:

  • személyszállítás (autóbusz)
  • élő állatok és romlandó élelmiszerek szállítása;
  • vis major és katasztrófa elhárítás esetén közbelépő járművek;
  • halott szállítás;
  • elsősegélynyújtó felszerelés szállítása;
  • üzemanyagok szállítása;
  • szabályozott hőmérséklet alatt szállítandó áruk (ATP)

Kérjük Tisztelt Tagjainkat, kövessék figyelemmel a folyamatosan frissülő bejelentéseket!



MKFE kommunikáció
Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. K és V KFT. K és V KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. WSZL WSZL Transvinning Kft. Transvinning Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Teleki János Teleki János RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. K és V KFT. K és V KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. WSZL WSZL Transvinning Kft. Transvinning Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Teleki János Teleki János RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft.