Kiküldetés: fontos részsiker az Európai Parlamentben!

Tisztelt Tagjaink! Június 4-én az EP közlekedési bizottsága szavazott a Mobilitási Csomag legérzékenyebb tervezeteiről. A képviselők többsége támogatta a nemzetközi fuvarműveletek kivételét a kiküldetési előírások alól. A jogalkotási folyamatnak azonban még messze a vége, semmi nem dőlt el.

Az elmúlt hetek intenzív nemzetközi lobbiját és az illetékes képviselők mozgósítását követően tegnap délután Brüsszelben fontos állomásához érkezett az MKFE hosszú ideje folytatott küzdelme a nyugati protekcionista intézkedések ellen. A magyar fuvarozók számára jelentős részeredményként könyvelhető el, hogy az illetékes parlamenti bizottság (TRAN) 27-21 arányban támogatta a széleskörű nemzetközi összefogásban az MKFE által is szorgalmazott megoldást: a kiküldetési előírások a fuvarozásban csak a kabotázsra terjedjenek ki, a határátlépéssel járó, nemzetközi fuvarműveletet végző gépkocsivezetőkre ne. Az elkövetkező hetek kérdése, hogy a – legvalószínűbb várakozások szerint – a döntéshozó testület nyári plenáris üléseinek egyikén megerősítést nyer-e, illetve miként módosulhat a szöveg. A sokak számára meglepetésként elért eredmény hatására mindenesetre fokozott ellenlobbira számítunk.

A tegnapi fejleményről a folyamatban meghatározó szerepet játszó EP-képviselő, egyben európai néppárti árnyék-jelentéstevő Deli Andor közleményét ITT olvashatják.

Június 4-én a Mobilitási Csomag három jogszabálytervezetéről került sor bizottsági szavazásra.  Az elfogadott teljes szövegek ismeretében elemzendő lesz, hogy az egyebek mellett a nemzetközi forgalomban résztvevő, 2,4t feletti össztömegű könnyű tehergépjárműveket is uniós szabályozások alá vonó, a kabotázsvégzés szabályait szigorító, a gépkocsivezetők háromhetenkénti hazatérési lehetőségét előíró rendelkezések pontosan mit tartalmaznak. A TRAN képviselői lehetővé tennék a heti pihenőidőknek a kabinban való kivételét egy szabványosított higiéniai, biztonsági, szolgáltatási  kritériumoknak megfelelő parkolóban történő parkolás esetén. A kritériumokat a jogszabály mellékletében részleteznék.

Pár perces felvétel a szavazásról (angol felirattal) megtekinthető ITT.

xxx

Ezen a héten csütörtökön (június 7-én) tartják a társjogalkotó Tanács közlekedési formációjának ülését Luxemburgban, ahol azonban a tagállamok közötti le nem zárt viták és megosztottság miatt  politikai megállapodásra csak az elektronikus útdíjszedő rendszerről szóló irányelvtervezet és a bérelt járművek használatáról szóló irányelvtervezet témáiban kerülhet sor. A miniszterek a csomag – mások mellett – piaci és szociális dossziéit illetően – ún. előrehaladási jelentés keretében – csupán áttekintik az „elért eredményeket”.  A közlekedési tanácsülés élőben is, utólag is ITT és ITT megnézhető.

 

Csányi Gábor nemzetközi titkár, 2018. június 5.

MKFE kommunikáció

 

BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lévai László Lévai László HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Transvinning Kft. Transvinning Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Lévai László Lévai László HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Transvinning Kft. Transvinning Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Nagy Imre Nagy Imre MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft.