Tehergépjárműveket érintő bulgáriai közlekedési korlátozás

A szófiai magyar nagykövetség Egyesületünkhöz eljuttatott tájékoztatása szerint a bolgár hatóság az utóbbi napokban sorozatosan szankcionálta az A2-es autópálya 30-as és 47-es kilométere közötti szakaszára vonatkozó 12 tonnás korlátozás megszegését. Egyes esetekben a helyi hatóság – a körülbelüli 150 eurós pénzbírság mellett – bevonta a gépjárművezető jogosítványát, valamint a vontató forgalmi engedélyét, 1-3 hónapra. Magyarország szófiai konzulátusa – egyeztetve a V4 országok követségeivel – panaszt tesz a bolgár hatóságoknál a túlzónak látszó intézkedések miatt.

Tisztelt Tagjaink! Felhívjuk a figyelmüket arra, hogy Bulgáriában, az A2-es autópályán megkezdték a Bebresh Viadukt felújítását, ezért korlátozzák a 12 tonnás járművek közlekedését az érintett szakaszon. A korlátozás mindkét irányú közlekedés esetében érvényes, és várhatóan az év végéig tart.

Felhívjuk ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a felújítással és korlátozással kapcsolatban kihelyezett tiltó táblák hiánya miatt számos alkalommal hajtottak fel 12 tonnánál nehezebb járművek az autópálya érintett szakaszára, és ezt a helyi hatóságok azonnal szankcionálták is.

A hasonló incidensek elkerülése érdekében az alábbi szakaszokon közlekedjenek fokozott figyelemmel:
- Szófia irányába a Botevgrad – Zherkovo, Szófiából kifelé haladva Churek – Botevgrad közötti szakaszokat kizárólag az autópályával párhuzamosan haladó 1-es főúton lehet megtenni, az autópálya ezen a szakaszon nem használható a 12 tonnát meghaladó járműveknek.

Figyelem! Ha a 12 tonnánál nehezebb jármű Botevgrad után felhajt az II-17-es útra, akkor ott tábla jelzi, hogy Várna felé kell haladni, amely kis kitérőt jelent. Ugyanakkor, aki itt visszatér az A2 autópályára Szófia irányába, a korlátozott szakaszra kerül, és a fent jelzett hatósági ellenőrzésre és szankciókra számíthat.

Kérjük, hogy a bírságok elkerülése érdekében fokozottan figyeljenek ezen a szakaszon, és erre figyelmeztessék a járművezetőket is!

 

MKFE kommunikáció

VERES Kft. VERES Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Lévai László Lévai László Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. WSZL WSZL TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nagy Imre Nagy Imre Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VERES Kft. VERES Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Lévai László Lévai László Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. WSZL WSZL TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Nagy Imre Nagy Imre Elit Store Kft. Elit Store Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft.