Szlovéniában ellenőrzik a GKI-t

A szlovén hatóságok a 95-ös kódot hiányolták több járművezető jogosítványából és néhány esetben ezt 400 eurós bírsággal szankcionálták — tudtuk meg néhány egyesületi tag visszajelzéséből. Mint ismeretes, a 95-ös kód a GKI-kártya meglétét igazolja, de azt nem kötelező feltüntetni a jogosítványban. Akinek nincs bejegyezve a jogosítványába a 95-ös kód, akkor külföldi közúti ellenőrzéskor a jogosítvány mellett a GKI kártyáját is be kell tudni mutatnia!

 

Az MKFE-hez eljuttatott információk szerint a szlovén hatóságok több járművezetőt is ellenőriztek az utóbbi napokban és azoknál, akiknek jogosítványában nem szerepelt a 95-ös kód, illetve GKI-kártyájukat se tudták bemutatni, 400 eurós bírságot helyeztek kilátásba. A sofőrnek meg is mutatták azt az EU-s jogszabályt, amelyben szerepelt az említett számjegy. A 95-ös kódról valóban rendelkezik mind EU-s (2003/59/EK irányelv), mind pedig hazai jogszabály (326/2011. [XII. 28.] Korm. rendelet), azonban annak jogosítványba való bevezetése nem kötelező, amennyiben a járművezető felmutatja a GKI-kártyáját.

A 95-ös kód bejegyzéséhez a vezetői engedély cseréjére van szükség, ez minden kormányablaknál, valamint a fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatalainál kezdeményezhető.

Az erre vonatkozó jogszabályi hivatkozásokat magyar és szlovén nyelven ITT tölthetik le. Kérjük tisztelt Tagjainkat, tájékoztassák erről gépjárművezetőiket, a letöltött pdf-et nyomtassák ki részükre, hogy adott esetben azt meg tudják mutatni a szlovén hatóságoknak.

MKFE-kommunikáció
Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. STV Kft. STV Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Nagy Imre Nagy Imre SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kolesza György Kolesza György DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Ivanov György Ivanov György NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. STV Kft. STV Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Nagy Imre Nagy Imre SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kolesza György Kolesza György DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Ivanov György Ivanov György NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft.