...amit a járművek téli felkészítéséről tudni kell
Késő ősszel, de különösen most, az első éjszakai fagyok beköszöntével ismét terítékre kerül a járművek hidegebb és sötétebb hónapokra való felkészítése, és a járművezetőknek is alkalmazkodniuk kell a megváltozott útviszonyokhoz. Nemcsak a baleseteket, hanem a bírságokat és a hirtelenül adódott műszaki meghibásodások okozta kényszerpihenőt is elkerülheti az, aki télen (is) felkészülten indul útnak. Áttekintésünk a nemzetközi utakat járó tagvállalkozásainknak is eligazodást és támpontot szeretne nyújtani abban, hogy mely országban pontosan mi a megkövetelt téli felszerelés.
Bővebben
Ausztriában az ASFINAG útdíjszolgáltató társaság megkezdte a 3,5 t alatti kishaszongépjárművekre vonatkozó 2024-es útdíjmatricák értékesítését, mely akár elektronikusan is megvásárolható, akár ragasztható szelvény formájában is kapható mintegy 6 ezer értékesítési ponton. A régi, éves útdíjmatrica 2024. január 31-ig érvényes.
Bővebben
Mint előre jeleztük, a MOL 2023. november 22-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal csökkentette a gázolaj nagykereskedelmi árát Magyarországon. A benzint literenként bruttó 7 forinttal kapják olcsóbban a hazai töltőállomások. Pénteken már nem várható árváltozás.
Kérjük, jelentkezzen be az olvasáshoz...
Regisztrációs kötelezettség a vámügyi műveleteket végző gazdasági szereplőknek
2023. december 2-től Romániában a vámhatóság informatikai rendszerfejlesztésének köszönhetően új regisztrációs módszer váltja fel az eddigi papíralapú eljárást.
Kérjük, jelentkezzen be az olvasáshoz...
Kihirdették a 2024-re Magyarországon irányadó minimálbér- és garantált bérminimum-összegeket, melyeket már 2023. december 1-jétől alkalmazni kell. A rendeletben foglaltakat első alkalommal tehát a 2023. december hónapra járó munkabérek megállapításánál kell figyelembe venni. A kormányrendelet szövegében, feltételeiben a korábbi évekhez képest (az összegek emelkedésén kívül) nem történt egyéb változás.
Bővebben
A hazai útdíj társadalmi egyeztetésre közzétett tervezete alapján előzetesen kalkulálható díjmértékeket alapul véve az október 1-i és a 2024. január 1-jei összeadódó emelés mértéke viszonylattól függően az EURO VI-os járműveknél 50-70%, míg az EURO V-ös járműveknél 65-80% is lehet. A bevezetendő külsőköltségdíj jelentősen emelni fogja az útdíj kilométerre vetített mértékét, ugyanakkor számolni kell azzal, hogy az M0-ás autóút díjmentes déli szektora (M1-M5 közötti 32 km) be fog kerülni a díjköteles utak közé. A drasztikus útdíjváltozások okozta költségnövekedés áthárításáról, a jövőbeli díjtárgyalások várható eredményességéről, a fuvarozók jövőbeli kilátásairól, a költségvetésbe befolyt útdíj felhasználási irányairól, az úthálózat fejlesztésről kérdeztük meg a fuvarozó vállalkozásokat. A cikkben e kérdőívünknek a tapasztalatait foglaljuk össze.
Kérjük, jelentkezzen be az olvasáshoz...
A csalások és árulopások megelőzése érdekében Ukrajna olyan rendeletet hozott, mely elektronikus nyilvántartási kötelezettséghez köti a humanitárius segélyszállítmányok beszállítását az országba. 2023 december 1-jétől ezeket a rakományokat már csak akkor lehet beszállítani Ukrajnába, ha azokat az importáló segélyszervezetek beregisztrálták az erre kialakított internetes felületen.
Bővebben
Értesüléseink szerint 2023. november 22-én (szerdán) 00:00 órától literenként bruttó 6 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára Magyarországon. A benzint várhatóan bruttó 7 forinttal kapják olcsóbban a hazai benzinkutak — tudtuk meg piaci forrásokból.
Kérjük, jelentkezzen be az olvasáshoz...
2023. november 16-án – az MKFE által elindított előkészítést követően és a szlovák társegyesület közreműködésével – online szakmai egyeztetésre került sor Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Románia és Magyarország IRU-egyesületei között. A megbeszélés célját, az ukrán (és moldáv) fuvarozóknak részleges engedélymentességet biztosító, EU által kötött megállapodás haladéktalan megváltoztatását litván társegyesületünk is támogatásáról biztosította.
Bővebben
Újabb fázishoz érkeztek a németországi A7-es autópálya átépítési munkálataival, ezért Hamburg keleti részén mindkét irányban teljesen lezárják a forgalom elől a sztráda Volkspark és Heimfeld közötti szakaszán húzódó Altona-alagutat 2023. november 17–20. között.
Bővebben