Kormányhatározat a szerb határforgalom gyorsítása érdekében

Kormányhatározat a szerb határforgalom gyorsítása érdekében

A Magyar Közlönyben 2024. március 4-én este megjelent a 1039/2024. számú kormányhatározat, mellyel a kormányzat megerősíti, hogy a magyar–szerb határszakaszon meg kell valósítani a határátkelőhely-fejlesztést. Ennek részeként meg kell vizsgálni új átkelők létesítését Röszkénél és Tompánál, illetve a hercegszántói átkelő kibővítését a veszélyes áruk szállító járművek fogadására. A határozat az infrastrukturális elemek mellett kitér a többlet-munkaerő kérdéskörére és az informatikai fejlesztési igények felmérésére is.

Az MKFE az elmúlt években napirenden tartotta a határátkelők ügyét. Ennek eredményképpen a NAV, BM,  a rendőrség bevonásával a Nagy Márton miniszter vezette gazdaságfejlesztési tárca is intenzíven foglalkozott a kérdéssel az ukrán, szerb és román átkelőket érintően. A legújabb információk szerint az ukrán határ esetében kormányzati szinten született döntés arról, hogy a beregsurányi átkelőt megnyitnák a 7,5 tonna feletti, hazánkba üresen belépő kamionok előtt. Az ehhez szükséges intézkedések folyamatban vannak. A záhonyi átkelőt illetően fontos változás az ukrán oldali foglalási rendszer bevezetése, de magyar oldalon szintén kormányzati szinten születtek döntések egyrészt az átkelő infrastrukturális fejlesztésről, illetve a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánításáról.


Románia schengeni övezetbe való integrációja részben megvalósult, hiszen 2024. március 31-től légi és tengeri forgalomban az övezet tagjaivá válnak Bulgáriával együtt. A közúti csatlakozást illetően a kormányzat támogatásáról biztosította Romániát és a 2024-es év második felében esedékes uniós elnökség egyik legfontosabb célkitűzésnek tartják a schengeni övezet bővítését.


A 2023-ban elfogadott kormányzati intézkedéscsomagban külön pontot kapott a schengeni külső és uniós külső közúti határátkelőhelyek áteresztőképességének javítása. Ezt megerősítve a 2024. február 22-én megjelent, fuvarozók versenyképességének javítására született kormányhatározatban helyet kapott a határforgalom gyorsítása. Ebben általánosan, kormányzati szinten határozták meg a feladatot év végi határidővel, de a 2024. március 4-i kormányhatározat már kifejezetten a szerb-magyar határszakasz várakozási idejének csökkentését veszi fókuszba. A 2023. június 19-én tartott szerb-magyar kormányülésen is napirendre került a két ország közti határforgalom gyorsítása, de a 2023. október 10-i Vidék Konferencián Nagy Márton tárcavezető külön kitért a röszkei átkelő modernizálására.


A határátlépéssel járó várakozási idő csökkentésével kapcsolatos intézkedésekről a magyar–szerb határszakaszon szóló 1039/2024. (III. 4.) Korm. határozat (PDF) »


Kapcsolódó cikkeink:

Beregsurány: napirenden a 7,5 tonna feletti üres járművek kérdése (2024. március) »

Újabb kormányhatározat a fuvarozói versenyképesség érdekében (2024. február) »

Kétsávos beléptetés gyorsítja a teherforgalmat Röszkén (2023. december) »

Kormányszintű döntések a hazai fuvarozók megerősítése érdekében! (2023. november) »

A GFM napirendjén a közúti határátkelők ügye (2023. szeptember) »

Újabb magasszintű nemzetközi egyeztetés Záhony ügyében (2023. február) »

 

FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Végvári András Végvári András Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Ivanov György Ivanov György Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Végvári András Végvári András Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Ivanov György Ivanov György Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft.