2020. augusztus 14–16. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a hajdúszoboszlói kamionos találkozót.
2020. augusztus 14–16. között immár kilencedik alkalommal rendezik meg a hajdúszoboszlói kamionos találkozót.
A MOL 2020. augusztus 5-én (szerdán) 00:00 órától bruttó 4 Ft-tal csökkentette a gázolaj literenkénti kártyás listaárát. A benzin ugyancsak bruttó 4 forinttal lett olcsóbb a hazai töltőállomásokon.
2020 augusztus első napjaiban mindkét irányban zárva lesz az olasz-francia határ alatt húzódó Fréjus-alagút az alább kijelölt éjszakákon.
2020. augusztus 4-i jelentések szerint kiadós esőzések kezdődtek Németország délkeleti részén, ahol kedd reggelre az A8-as autópálya egyes szakaszait le kellett zárni. Ausztriában is fennakadásokra kell készülni.
Előrejelzések szerint 2020. augusztus 5-én (szerdán) 00:00 órától Magyarországon ismét csökkennek az üzemanyagárak: a gázolaj és a benzin literenként egyaránt bruttó 4 - 4 forinttal lesz olcsóbb — értesültünk piaci forrásokból.
Fontos tudnivaló a fővárosban áruszállítást végző vállalkozásoknak, hogy a városvezetés 2020. augusztus 1-jétől nyolc forgalomcsillapított övezetet alakított ki Budapesten, és nyár végére – ősz elejére tizenötre bővül azon mintaprojektek száma, ahol a gépjárműforgalom részleges kizárásával vagy a sebességhatár csökkentésével mérsékelni kívánják az autósok számát.
2020. augusztus első heteiben forgalomkorlátozásra kell számítani az M7-es autópálya Letenye felé vezető oldalán, a Kőröshegyi Völgyhídon. Augusztus 1-jén a viadukton órákon át lángolt egy kamion rakománya; a tűzeset olyan súlyos károkat okozott a hídszerkezetben, hogy a műszaki javítás hosszabb ideig tart majd.
Húsz nap múlva életbe lépnek a vezetési és pihenőidő változásai!
Tisztelt Tagjaink! A mai napon (2020. július 31.), a csomag jogszabályainak kihirdetésével egyidejűleg az MKFE útjára indítja tematikus, mobilitási csomag információs oldalát». Célunk, hogy az elkövetkező hónapokban-években egyre bővülő tartalommal, egy helyen megtalálják itt az összes kapcsolódó jogszabályt, hírt és információt. Mind az aktuálisakat, mind a régebbieket. Törekszünk a magyar nyelvű tájékoztatásra, de a nemzetközi vonatkozások és a teljesebb kép nyújtása érdekében idegen nyelvű forrásokat is használni fogunk.
Informatikai karbantartás miatt 2020. augusztus 2-án (vasárnap) hajnali 01:00 óra és 05:00 óra között a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgálató (NÚSZ) Zrt. megszokott értékesítési szolgáltatásai nem lesznek elérhetők — tudatta közleményében a társaság.
Brüsszelben nemzetközi tanulmány készül arról, hogy az autóbuszos szolgáltatók hogyan alkalmazzák a mindennapokban az utasok jogairól szóló jogszabályi rendelkezéseket, és a vállalkozóknak milyen meglátásaik, tapasztalataik vannak ennek gyakorlati megvalósíthatóságáról. Ezt készíti elő az a kérdőív, melyet buszos szolgáltatóknak állítottak össze, hogy a vonatkozó EU-s rendelet módosításánál a jogalkotók a vállalkozók véleményét is figyelembe tudják venni.
A MOL 2020. július 31-én (pénteken) 00:00 órától bruttó 3 Ft-tal csökkentette a gázolaj literenkénti kártyás listaárát. A benzin bruttó 2 forinttal lett olcsóbb.
Hadrendből kivont harckocsikat szállít a Magyar Honvédség az M5-ös autópályán 2020. július 29-30-án (szerdán és csütörtökön). A páncélozott járművekkel közlekedő túlméretes trélerek melletti elhaladáskor a szakemberek fokozott óvatosságot kérnek a gépkocsivezetőktől.
Előrejelzések szerint 2020. július 31-én (pénteken) 00:00 órától Magyarországon ismét csökkennek az üzemanyagárak: a gázolaj literenként 3 forinttal lesz olcsóbb, a benzinért 2 forinttal kell majd kevesebbet fizetni — értesültünk piaci forrásokból.
A MOL 2020. július 29-én (szerdán) 00:00 órától bruttó 2 Ft-tal csökkentette a gázolaj literenkénti kártyás listaárát. A benzin bruttó 3 forinttal lett olcsóbb.
A Pénzügyminisztérium 2020. július 24-én kihirdetett rendelete alapján a biztosítótársaságok ezentúl fekete-fehér alapszínben is előállíthatják a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás meglétét igazoló zöldkártyát. Annak hátlapját a kibocsátók akár el is hagyhatják, így a dokumentum egyoldalassá vált.
EMLÉKEZTETŐ — A hétvégén az Egyesületünkhöz érkezett tájékoztatás szerint Ausztria a megszokott július eleji indítás helyett 2020. július 25-jétől életbe léptette a nyári kiegészítő korlátozásokat, amelyek augusztus 29-ig minden szombati napon korlátozzák a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó nehéz-tehergépjárművek forgalmát az alábbiak szerint.
Előrejelzések szerint 2020. július 29-én (szerdán) 00:00 órától Magyarországon csökkennek az üzemanyagárak: a gázolaj literenként 2 forinttal lesz olcsóbb, a benzinért 3 forinttal kell majd kevesebbet fizetni — értesültünk piaci forrásokból.
Az MKFE 15 tagvállalkozásának képviselője 2020. július 23-án petíciót adott át az Egyesület Elnöksége részére, amelyben azonnali, „a fuvarozók versenyképességét jelentősen javító eredményeket” sürgetnek, és egyben felszólítják az MKFE vezető testületét, hogy amennyiben augusztus 10-ig a kérés „semmilyen formában nem fog megvalósulni”, az érdekképviselet „2020. augusztus 11-én jelentsen be egy hivatalos közúti árufuvarozói demonstrációt”.
FIGYELEM!
A RENDEZVÉNYEK („MKFE55” és IRU-DIPLOMA ÁTADÓ) A JÁRVÁNYÜGYI HELYZETRE TEKINTETTEL
AZ EREDETILEG TERVEZETT IDŐPONTBAN ELMARADNAK»!
Tisztelt Tagjaink! Tisztelt Kollégák! Az idén 55 éves Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szeretettel meghívja kedves tagjait az egyesület megalakulásának 55. évfordulója alkalmából szervezett, szakmai és szórakoztató programokat egyaránt kínáló családi rendezvényre 2020. szeptember 17–19. között, Nyíregyházára. (Főnap: 2020. szeptember 18., péntek)