A szakmai szervezetek — köztük az MKFE — kérésének eleget téve 2019. július 18-án két nagyméretű tájékoztató táblát helyeztek ki a Városliget turistabusz-parkolóiban, hogy ezzel segítsék az autóbuszosok eligazodását — közölte a Budapesti Fesztivál és Turisztikai Központ (BFTK).
Bővebben
Több mint ötezer ötszáz kilométer hosszan újítottak fel utakat mintegy 690 milliárd forintból 2010 és 2018 között Magyarországon – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára. Emellett a kormány 16,4 milliárd forinttal megemelte a Komplex Útfelújítási Program pénzügyi keretét, ezzel biztosította a 2017-ben kijelölt, de forráshiány miatt meg nem valósult útfelújítások elvégzéséhez szükséges pénzügyi forrást.
Bővebben
Társegyesületünk tájékoztatása szerint 2019. augusztus 3-án és 4-én kora reggeltől számos útlezárásra kerül sor Londonban a „Prudential Ride London” elnevezésű kerékpáros fesztivál miatt.
Bővebben
A rendőrség közzétette honlapján az előttünk álló, július 26-28-i hétvége határforgalmi előrejelzését az ország főbb közúti határátkelőinél valószínűsíthető várakozási idők feltüntetésével.
Bővebben
Szeretné csökkenteni a fuvarozásból adódó szabálysértési, büntetési kiadásait? Önnek is volt már vitája a biztosítóval a kárkifizetés összege miatt? Előfordult, hogy külföldön a fuvarozásból adódóan (akár baleset is) azonnal jogi segítségre lett volna szüksége? Esetleg volt problémája migránsok miatt? Ha igen, akkor olvassa el tájékoztatónkat, mely arról szól, hogy ezekre milyen megoldást tud kínálni az MKFE Biztosítási Alkusz Kft. a DAS Jogvédelmi Biztosító Zrt.-vel közösen.
Bővebben
Fontos tudnivaló a főváros területén áruszállítást végző vállalkozásoknak, hogy megváltozott a Teherforgalmi Online Behajtási Intéző (rövidített nevén TOBI) internetes elérhetősége – közölte 2019. július 24-én a rendszer üzemeltetője.
Bővebben
Az M5-ös autópályán Kecskemétnél található két MOL-töltőállomást (megkezdett útépítés miatt) csak a sztráda felőli bejárón lehet megközelíteni 2019. november végéig — értesítette július 25-én az olajtársaság egyesületünkön keresztül a MOL-MKFE kártyabirtokosokat.
Bővebben
Tisztelt Tagjaink!
Tekintettel arra, hogy Önök közül sokak számára júliusban, illetve augusztusban válik aktuálissá a gépjárművezetők részére igényelt kiküldetési formanyomtatvány megújítása, kérjük, tekintsék meg a jelenleg érvényben lévő francia minimál órabérösszegeket tartalmazó tájékoztatónkat!
Bővebben
Óberling ezredes a videó-megosztás helyett a 112-es telefonszámot javasolja a járművezetőknek
A közösségi megosztó portálokon egyre több olyan felvétel jelenik meg, melyet menetrögzítő kameráikkal a hazai közlekedés szereplői vettek fel életveszélyesen összekapcsolt vagy hiányos rakományrögzítéssel haladó tehergépjárműveket követve. Óberling József ezredes, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője megerősítette: a rendőrség nem nézi tétlenül a főként balkáni országokból érkező járművek szabálysértéseit, azonban — mint mondta — nagy segítség lenne, ha a nevettető, ám veszélyes járműszerelvényeket videózás előtt a többi közlekedő azonnal jelentené a 112-es vonalon.
Bővebben
A Mobilitási Csomagban tervezett új jogi szabályozás nem védi a járművezetők érdekeit, adminisztrációs többletteherrel sújtja a fuvarozó vállalkozásokat, és ezek a protekcionista törekvések károsan hatnak a nemzeti piac térnyerésére – így foglalható össze a 2019. július 24-én Brüsszelben tartott tárgyalás résztvevőinek véleménye. A nemzetközi egyeztetésen Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár öt másik közép-kelet-európai ország képviselőivel vett részt.
Bővebben