Kamionkartell: három jogi partnert ajánl az MKFE a kartell ügy kártérítési jogi képviseletére

Az elmúlt hónapokban az MKFE megvizsgálta a kamionkartell ügy hátterét, felmérte az Egyesület tagjainak érintettségét, valamint magyar és nemzetközi jogi szakértők bevonásával feltárta az esetleges kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos főbb jogi lehetőségeket. Ennek eredményeként a kartell ügyek alapján követelhető kártérítések képviseletére három lehetséges jogi partnert ajánlunk tagjaink figyelmébe.
Az MKFE az elmúlt hónapokban több magyar és külföldi perlést finanszírozó, illetve ügyvédi irodával egyeztetett a kamionkartell kérdéséről. Ennek eredményeként három – egy magyar, egy német és egy holland – társaság/ügyvédi iroda szolgáltatását tudjuk ajánlani tagjainknak.


A HÁROM PERES ELJÁRÁSBAN KÉPVISELETET VÁLLALÓ TÁRSASÁG/ÜGYVÉDI IRODA

A három perlést vállaló társaság három különböző ország perlési és szerződési konstrukcióját képviseli. Mivel az ügyben szolgáltatást kínáló társaságok mindegyike sikeres projekteket kíván megvalósítani, az MKFE a tagjaink számára ajánlott partnerek kiválasztáskor elsősorban olyan szempontok figyelembevételével döntött, amelyek leegyszerűsítik, felgyorsítják az együttműködést a magyar vállalkozások és a perlést vállaló ügyvédi irodák/társaságok között. Ilyen szempont volt például a magyar nyelvű kommunikáció lehetősége. A mellékletekben szereplő dokumentumok között megtalálhatók az egyes társaságokra vonatkozó alapinformációk, továbbá egy összehasonlító táblázat, amelynek alapján tagjaink kiválaszthatják a számukra legszimpatikusabb partnert.

Hangsúlyozzuk, hogy lehetőségük van azon tagjainknak is jelentkezniük a perlést vállaló ügyvédi irodáknál/társaságoknál, akik korábban nem töltötték ki a kamionkartellel kapcsolatos MKFE-kérdőívet.


ELÉVÜLÉSI IDŐ

Az elévülési idővel kapcsolatban felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét a következőkre:

Versenyjogi ügyekben a magyar jogszabályok szerint az elévülési idő egy év, amelynek figyelembe vételével az Önök követelései 2017. július 19-ével elévülhetnek. Ezért javasoljuk Önöknek, hogy amennyiben kárigényt kívánnak érvényesíteni, jelentkezésüket mihamarabb, de legkésőbb 2017. június 9-éig szíveskedjenek eljuttatni nemcsak a magyar, hanem az Önök által választott ügyvédi iroda/társaság bármelyike részére! Javasoljuk ezt követően úgyszintén gyors intézkedés megtételét a szerződések aláírása és az irodák által megjelölt dokumentumok megküldése vonatkozásában is.

Tudomásunk szerint a nyugat-európai országokban általában hosszabb elévülési idő áll rendelkezésre a kártérítési igények érvényesítésére.

Az elévülési időt illetően a német bíróságok nagy valószínűséggel a német jog szabályait fogják alkalmazni, tekintet nélkül a vevő székhelyére. Így a német ügyvédi iroda szerint a későbbre tervezett (2017. év közepi, végi) perindítás esetén sem fenyeget majd az elévülés veszélye.

A holland iroda azt javasolja, hogy csak azok jelentkezzenek a holland perlési lehetőségre, akik nem magyarországi eladótól vásárolták a kamionokat, és/vagy a kamionokat nem Magyarországra szállították (beleértve a Magyarország területén kívüli gyárban összegyűjtött kamionokat). A keresetet 2017 szeptemberében vagy októberében tervezik benyújtani. Azokra, akik a kamionokat Magyarországon rendelték meg, és Magyarországon adták át azokat, a magyar jog elévülési szabályai vonatkoznak a holland jog alapján, így a magyar vevők vonatkozásában fennáll az elévülés kockázata.


JELENTKEZÉS

Kérjük, hogy az Önnek megfelelő iroda kiválasztását követően jelentkezését közvetlenül juttassa el részükre. Tájékoztatjuk, hogy a továbbiakban az MKFE-nek sajnos nincsen jogi lehetősége az Ön egyedi igényérvényesítésében történő közreműködésre.


TITOKTARTÁS

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az MKFE weboldalán védett tartalomként elérhető, kizárólag a tagok számára letölthető dokumentumokat, illetve a később megkötött szerződéseket a jogi partnerek titoktartási kérelmét figyelembe véve, valamint saját ügyeik sikere érdekében kezeljék bizalmasan, azt mások számára ne tegyék elérhetővé!


DOKUMENTUMOK - kizárólag MKFE-tagok részére













MKFE jogi osztály

NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki János Teleki János Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki János Teleki János Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Persped Kft. Persped Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft.