Kamionkartell: három jogi partnert ajánl az MKFE a kartell ügy kártérítési jogi képviseletére

Az elmúlt hónapokban az MKFE megvizsgálta a kamionkartell ügy hátterét, felmérte az Egyesület tagjainak érintettségét, valamint magyar és nemzetközi jogi szakértők bevonásával feltárta az esetleges kártérítési igények érvényesítésével kapcsolatos főbb jogi lehetőségeket. Ennek eredményeként a kartell ügyek alapján követelhető kártérítések képviseletére három lehetséges jogi partnert ajánlunk tagjaink figyelmébe.
Az MKFE az elmúlt hónapokban több magyar és külföldi perlést finanszírozó, illetve ügyvédi irodával egyeztetett a kamionkartell kérdéséről. Ennek eredményeként három – egy magyar, egy német és egy holland – társaság/ügyvédi iroda szolgáltatását tudjuk ajánlani tagjainknak.


A HÁROM PERES ELJÁRÁSBAN KÉPVISELETET VÁLLALÓ TÁRSASÁG/ÜGYVÉDI IRODA

A három perlést vállaló társaság három különböző ország perlési és szerződési konstrukcióját képviseli. Mivel az ügyben szolgáltatást kínáló társaságok mindegyike sikeres projekteket kíván megvalósítani, az MKFE a tagjaink számára ajánlott partnerek kiválasztáskor elsősorban olyan szempontok figyelembevételével döntött, amelyek leegyszerűsítik, felgyorsítják az együttműködést a magyar vállalkozások és a perlést vállaló ügyvédi irodák/társaságok között. Ilyen szempont volt például a magyar nyelvű kommunikáció lehetősége. A mellékletekben szereplő dokumentumok között megtalálhatók az egyes társaságokra vonatkozó alapinformációk, továbbá egy összehasonlító táblázat, amelynek alapján tagjaink kiválaszthatják a számukra legszimpatikusabb partnert.

Hangsúlyozzuk, hogy lehetőségük van azon tagjainknak is jelentkezniük a perlést vállaló ügyvédi irodáknál/társaságoknál, akik korábban nem töltötték ki a kamionkartellel kapcsolatos MKFE-kérdőívet.


ELÉVÜLÉSI IDŐ

Az elévülési idővel kapcsolatban felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét a következőkre:

Versenyjogi ügyekben a magyar jogszabályok szerint az elévülési idő egy év, amelynek figyelembe vételével az Önök követelései 2017. július 19-ével elévülhetnek. Ezért javasoljuk Önöknek, hogy amennyiben kárigényt kívánnak érvényesíteni, jelentkezésüket mihamarabb, de legkésőbb 2017. június 9-éig szíveskedjenek eljuttatni nemcsak a magyar, hanem az Önök által választott ügyvédi iroda/társaság bármelyike részére! Javasoljuk ezt követően úgyszintén gyors intézkedés megtételét a szerződések aláírása és az irodák által megjelölt dokumentumok megküldése vonatkozásában is.

Tudomásunk szerint a nyugat-európai országokban általában hosszabb elévülési idő áll rendelkezésre a kártérítési igények érvényesítésére.

Az elévülési időt illetően a német bíróságok nagy valószínűséggel a német jog szabályait fogják alkalmazni, tekintet nélkül a vevő székhelyére. Így a német ügyvédi iroda szerint a későbbre tervezett (2017. év közepi, végi) perindítás esetén sem fenyeget majd az elévülés veszélye.

A holland iroda azt javasolja, hogy csak azok jelentkezzenek a holland perlési lehetőségre, akik nem magyarországi eladótól vásárolták a kamionokat, és/vagy a kamionokat nem Magyarországra szállították (beleértve a Magyarország területén kívüli gyárban összegyűjtött kamionokat). A keresetet 2017 szeptemberében vagy októberében tervezik benyújtani. Azokra, akik a kamionokat Magyarországon rendelték meg, és Magyarországon adták át azokat, a magyar jog elévülési szabályai vonatkoznak a holland jog alapján, így a magyar vevők vonatkozásában fennáll az elévülés kockázata.


JELENTKEZÉS

Kérjük, hogy az Önnek megfelelő iroda kiválasztását követően jelentkezését közvetlenül juttassa el részükre. Tájékoztatjuk, hogy a továbbiakban az MKFE-nek sajnos nincsen jogi lehetősége az Ön egyedi igényérvényesítésében történő közreműködésre.


TITOKTARTÁS

Felhívjuk Tisztelt Tagjaink figyelmét, hogy az MKFE weboldalán védett tartalomként elérhető, kizárólag a tagok számára letölthető dokumentumokat, illetve a később megkötött szerződéseket a jogi partnerek titoktartási kérelmét figyelembe véve, valamint saját ügyeik sikere érdekében kezeljék bizalmasan, azt mások számára ne tegyék elérhetővé!


DOKUMENTUMOK - kizárólag MKFE-tagok részére













MKFE jogi osztály

Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki János Teleki János "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Végvári András Végvári András STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. WSZL WSZL Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Gerulus Kft. Gerulus Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki János Teleki János "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Végvári András Végvári András STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. WSZL WSZL Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft.