Forgalomkiegyenlítő korlátozás az osztrák A12-es autópályán

Ausztria Tirol tartományának vezetői a tavalyihoz hasonlóan 2019-re is forgalomkiegyenlítő korlátozást rendeltek el egyes kijelölt napokon, hogy az ország területére Németország felől beáramló tehergépjármű-forgalmat optimalizálják. Ennek végrehajtásához mobil, rendőrségi ellenőrzőpontot állítottak fel Kufsteinnél.

A „Dosierung” intézkedés nevet viselő forgalomkiegyenlítő korlátozás lényege, hogy a kamionforgalmat csak „dozírozva”, azaz adagolva, egyenletes forgalmi egységekre elosztva engedik be az osztrák hatóságok Németország irányából. Felmérések bizonyították ugyanis, hogy az ünnepnapok utáni közlekedési korlátozás végén a tömegesen meginduló tehergépjárművek feltorlódnak, és közlekedésbiztonsági kockázatot rejtenek. Ezekben az órákban megnő az áruszállító járművek baleseti érintettsége.

2019-ben összesen 32 kiemelt napon, reggel 05:00 és 08:00 óra között foganatosítanak forgalomkiegyenlítő korlátozást. A tehergépjármű-vezetők „Dosierkalender” néven találkozhatnak a kijelölt napok listájával. A rendőrök egyesével engedik át a kamionokat a kufsteini ellenőrzőponton. Óránként legfeljebb 300 nehéz-tehergépjármű áthaladását teszik lehetővé, ami percenként 5 jármű elhaladását jelenti, így azok nehezebben torlódnak fel, és nem képeznek veszélyesen megelőzhető, egybefüggő járműoszlopokat.

A szabályozás nem vonatkozik azokra a járművekre, melyek a Brenner-hágón át, Olaszország irányából kapcsolódnak be az A 12-es autópálya forgalmába.

2019-re kijelölt napok:

    január 7.
    április 24., 26., 29.
    május 2., 27., 28., 31.
    június 6., 11., 12., 13., 17., 18., 19., 21.
    július 1., 8., 15., 22., 29.
    augusztus 16.
    október 4.. 28.
    november 4., 5., 7., 12., 14., 21., 28.

részletek Tirol hivatalos honlapján »

KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lévai László Lévai László TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Persped Kft. Persped Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Lévai László Lévai László TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT.