Jövő szerdán szavaz az Európai Parlament a Mobilitási Csomagról!

Tisztelt Tagjaink!

Az elmúlt hetek ismétlődő halogatása után az EP Elnökök Értekezlete ma délelőtti ülésén meghozott döntésével a Parlament 2019. március 27-i (szerda) strasbourgi ülésnapjának napirendjére tűzte a Mobilitási Csomag legkritikusabb dossziéiról való plenáris vitát és szavazást.

Az idő múlásával egyre erősödhetett a remény, hogy – nem utolsósorban – a megfelelő szakbizottsági (TRAN) megalapozottság hiányával magyarázhatóan végül sikerül elkerülni, hogy a végéhez érő európai parlamenti ciklus hátralévő két ülésszakán szerepeljen a mobilitási csomag. Nem így történt. Pedig a viszonyok cseppet sem lettek tisztábbak, – a választás miatt csak fokozódott – politikai csatározásoktól kísért kaotikus körülmények között kerülhet sor a sorsdöntő fontosságú határozathozatalra Strasbourgban. Módosító javaslatokat a képviselők holnap (péntek) 13 óráig nyújthatnak be – a kiküldetési, valamint a vezetési és pihenőidőről szóló javaslatok vonatkozásában az eredeti(!), 2017. májusi európai bizottsági javaslathoz mint alaphoz. Jövő szerdán így bármi megtörténhet: el is bukhat a csomag, meg is támogathatják a decemberi tanácsi álláspontot, vagy akár a többség el is vetheti pl. a kiküldetés alóli részleges mentesítés minden formáját. A plenárison elfogadásra kerülő szöveg még mindig nem jelent majd végleges jogszabályt, az a Tanáccsal és a Bizottsággal közös egyeztetés (trilógus) során alakul majd ki.

Csányi Gábor nemzetközi titkár, 2019. március 21.

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STV Kft. STV Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Kolesza György Kolesza György PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MG Sped Kft. MG Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. STV Kft. STV Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. NTS Kft. NTS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Kolesza György Kolesza György PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MG Sped Kft. MG Sped Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gál Sándor Gál Sándor Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft.