Ülésezett a Személyszállítási Tanács

Ismét megtartotta a Személyszállítási Tanács a soron következő ülését. A tanács továbbra is kiemelt feladatként kezeli a piacnyitás kérdését. Ebben még nagyon kevés a magyarországi tapasztalat, ezért a jelenlévők mindannyian elfogadták azt a határozatot, hogy a következő tanácsülést nyitottá téve felkérnek egy olyan előadót, aki alanyi jogon végez menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatást, hogy mondja el tapasztalatait a szolgáltatásról. Ehhez hasonlóan mindenki támogatta azt a felvetést is, hogy a dolog fontosságára való tekintettel kerüljön külső szakértő bevonása a feltétel rendszer kidolgozására.

A tanács tárgyalta a 1560/2015. (VIII. 7.) Korm. határozat meg nem valósult pontjait, valamint új pontok tervezését javasolja a kormányhatározat megújításába. Például az autóbusz vezetői hiány csökkentésének lehetőségei, pályázati úton nyert autóbuszok üzemeltetésének (felhasználásának) szigorúbb ellenőrzése, de minimis támogatási rendszerének kidolgozása.


Döntés született arról, hogy egy esetleges budapesti autóbuszos behajtási - környezetvédelmi szempontok alapján megvalósuló – rendszer-javaslat készítéséről a következő nyílt tanácsülésen kérdezzék meg a tagságot, hasonlóan a budapesti autóbuszos parkolási rendszer kidolgozásáról is.


Napirendi pontként tárgyalta a tanács a nemzetközi közúti áru- és személyszállítási engedélyek megreformálásának tervezetét. Határozat született arról, hogy az unión belül használt közösségi engedélyhez is vezessenek be kötelező elektronikus regisztrációt ugyanúgy, mint ahogyan a harmadik országos járművekre szeretné azt az egyesület.


Az ülés jegyzőkönyve 

letölthető.


Molnár Zoltán
a személyszállítási tanács titkára

PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VERES Kft. VERES Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Persped Kft. Persped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. VERES Kft. VERES Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Persped Kft. Persped Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft.