A gazdaságvédelmi akciótervről kezdeményez személyes konzultációt Palkovics László miniszterrel az MKFE és a NiT Hungary

„A közúti autóbuszos személyszállító és árufuvarozó vállalkozásokat támogató konkrét intézkedések előkészítésének és megvalósításának azonnal meg kell kezdődnie, hogy az ágazat ne szenvedjen visszafordíthatatlan károkat” – szögezik le az MKFE és a NiT Hungary közösen megküldött javaslatcsomagjának kísérő levelében a két érdekképviselet vezetői. A gyors és hatékony beavatkozás érdekében az MKFE és a NiT Hungary a személyszállító és árufuvarozó vállalkozások védelmére és támogatására összeállított javaslatcsomag személyes megvitatására kéri Palkovics László minisztert.

Az érdekképviseletek álláspontja szerint máris komoly lemaradásban és hátrányban van a külföldi vetélytársakkal szemben a hazai alágazat a támogatások odaítélését tekintve, aminek következtében a magyar vállalkozók piacvesztése oly mértékben gyorsult fel, hogy napi szinten is megmutatkozik. A turizmusban, gyermekszállításban tevékenykedő autóbuszos személyszállító vállalkozások pedig már hónapok óta állnak.

Az érdekképviseletek arra figyelmeztetnek, hogy a járványhelyzetet követően az alágazat újraindításakor kizárólag azok a vállalkozások lesznek versenyben, akik a következő hónapokban túlélnek, s aktív szereplői maradnak a közúti személy- és áruszállítási szektornak.

„Az alágazatot irányító tárca vezetőjeként, valamint a gazdaságvédelmi akciótervet koordináló megbízottként kérjük, biztosítson lehetőséget a hazai fuvarozói kapacitások mintegy kétharmadát képviselő érdekképviseletek vezetői számára egy – a járványügyi szabályok betartása mellett létrehozott – személyes találkozóra, hogy a szakmai szempontok figyelembevételével is megvitassuk az alágazat számára nyújtandó támogatásokra előkészített javaslatainkat, s rögzítsük a megvalósítás ütemének fő pontjait” – zárja levelét Ignácz József Péter az MKFE és Füle László a NiT Hungary elnöke, valamint Karmos Gábor az MKFE főtitkára és Dittel Gábor a NiT Hungary ügyvezető főtitkára.

 

A Prof. Dr. Palkovics Lászlónak megküldött levelet IDE>> kattintva olvashatja.

Segítség a közúti árufuvarozó vállalkozások részére, intézkedési csomag INNEN LETÖLTHETŐ>>

Segítség az autóbuszos személyszállító vállalkozások részére,  intézkedési csomag INNEN LETÖLTHETŐ>>

 

MKFE Kommunikáció
Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Végvári András Végvári András KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Teleki János Teleki János SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gál Sándor Gál Sándor World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Végvári András Végvári András KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Teleki János Teleki János SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Gál Sándor Gál Sándor World Logistik Kft. World Logistik Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Levissimo Kft. Levissimo Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft