Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

Újabb adókönnyítések a járvány idején — április 24.

A bértámogatásról szóló kormányzati intézkedések mellett több más területet is érintenek a Magyar Közlöny 82. számában kihirdetett adókönnyítések. Az alábbi linkekre kattintva tájékozódhat a 140/2020 (IV. 21.) Korm. rendeletben megtalálható könnyítésekről.

140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről ITT OLVASHAT »


Koronavírus: adóintézkedések

A bértámogatás bővítésével együtt – szintén a Magyar Közlöny 82. számában – adókötelezettségek, beszámolók teljesítésével, adómérsékléssel kapcsolatos módosítások is megjelentek. Tekintettel kell lenni arra, hogy az egyes szabályok eltérő időben lépnek életbe, így nem minden rendelkezés a kihirdetést követően vált azonnal hatályossá!

 

2020. április 22. és szeptember 30. között esedékes adómegállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettség, valamint adóelőleg megállapítási és bevallási kötelezettség a társasági adó, kisvállalati adó (KIVA) és helyi iparűzési adó esetében 2020. szeptember 30-ig teljesíthető. Ugyanezen időpontig lehet teljesíteni az innovációs járulékkal összefüggésben felmerült kötelezettségeket.

 

A helyi adótörvény alapján az adómentességről szóló nyilatkozatot is lehetőség van módosított határidővel, 2020. szeptember 30-ig benyújtani.

 

Április 22. és szeptember 30. között esedékes beszámolói feladatok (készítés, nyilvánosságra hozatal, letétbehelyezés, közzététel, benyújtás) határideje 2020. szeptember 30-ig meghosszabbodik. E beszámolók alapján szükséges további számviteli kötelezettségek határideje innen kezdődik.

 

2020. április 22-jétől a SZÉP-kártyánál emelkedtek a béren kívüli juttatásnak minősülő összegek: szálláshelynél 400.000 Ft, vendéglátásnál 265.000 Ft, szabadidőnél 135.000 Ft éves szint erejéig. Emellett még szocho-mentesség is van a 2020. április 22. és június 30. között valamely alszámlára utalt juttatásokra.

 

Fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállaló jogosult egészségügyi szolgáltatásra. Május 1-jétől a munkaadó a tárgyhót követő 12. napig az egészségügyi szolgáltatási járulékot állapít és fizet meg. A veszélyhelyzetet lejártától számított 60. napig való fizetési halasztást a munkaadó kérelmezheti, melyet a NAV-nál kell előterjeszteni.

 

2020. július 1-jétől változik…

• a szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke a jelenlegi 17,5%-ról 15,5%-ra csökken,
• a szocho megfizetésére a megállapított jövedelem 87%-át kell figyelembe venni,
• a „kata” esetén az ellátások számításának alapja a havi 98.100 forintról 102.000 forintra, magasabb összegű tételes adó fizetése esetén 164.000 forintról 170.000 forintra emelkedik

 

2021. január 1-jétől változik…

• „kata”-nál az adó mértéke az adóalap 11%-ára csökken, de ugyanígy az adóelőlegnél is 11%-al kell számolni.

 

Adóigazgatási szabályok tekintetében több könnyítésre is lehet támaszkodni a veszélyhelyzet ideje alatt, valamint az azt követő 30 napos időszakban.

• adókötelezettség megsértése miatt a megbízható adózói minősítés nem szüntethető meg,
• illetékmentes eljárásban kezdeményezhető (a veszélyhelyzet miatti teljesítési nehézség igazolásával) maximum 5 millió forint adóig 6 havi fizetési halasztás vagy 12 hónapos részletfizetés. Ugyancsak hasonló keret mentén kérhető az adótartozás legfeljebb 20%-os (maximum 5 millió forint) mérséklése. Halasztás vagy részletfizetéssel együtt viszont a mérséklés nem adható, csak egy adónemre alkalmazható,
• EKÁER-bejelentések után nem kell kockázati biztosítékot fizetni. A már befizetett biztosítékot automatikusan visszaadják.

 

A fentiek mindegyikét a 140/2020-as kormányrendelet határozza meg.


A 2020. április 24-i jogállapotok alapján az alábbi adóügyi könnyítésekről szóló tájékoztatókat és szakírásokat ajánljuk a fuvarozó-szállítmányozó vállalkozások figyelmébe.

     különféle adókulcsok csökkentése (kormany.hu) »

     beszámolási kötelezettség, bevallás, adóelőlegek (adozona.hu) »

     részletfizetés, fizetési halasztás, adómérséklés (piacesprofit.hu) »

     akár 5 millió forint elengedését  is lehet kérelmezni a NAV-nál (ado.hu) »

MKFE Kommunikáció

NATURTEX Kft NATURTEX Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Ivanov György Ivanov György BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Kolesza György Kolesza György INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. STV Kft. STV Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Ivanov György Ivanov György BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Kolesza György Kolesza György INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. STV Kft. STV Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt.