Kétsávos beléptetés gyorsítja a teherforgalmat Röszkén

Már két sávon lehet megközelíteni a röszkei határátkelőhely teherforgalmi terminálját, így folyamatosan nő az Európai Unió területére 24 óra alatt belépő kamionok száma – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton.

Azt írták, a beléptetést Magyarországra a rendőrség, a mérlegelést a Magyar Közút végzi párhuzamosan, egyszerre két sávon, a NAV munkatársai pedig két röntgen segítségével ellenőrzik a járműveket.

„A hatóságok rendelkezésére áll minden erőforrás, ami a nemrégiben átadott, második beléptető teherforgalmi sáv kiszolgálásához szükséges, beleértve a közelgő ünnepi időszakot is” – fogalmaztak, hozzátéve: ha a szerb oldalról éjjel és nappal is ütemesen érkeznek a járművek, akkor a jelenlegi 600-650 kamionnál is többet fogadhatnak naponta. Kiemelték: a várakozási idő csökkentését, az ellátási lánc folyamatosságát, a határt átlépő kamionok számának növelését a Nemzeti Adó- és Vámhivatal prioritásként kezeli.

A határátlépés időtartama függ a fuvarozóktól is, mivel az egyes vámeljárások időszükséglete eltérő. A szabadforgalomba bocsátás a leginkább időigényes eljárás, ezért azt célszerű a NAV belterületi igazgatóságain kezdeményezni, hogy gyorsabb legyen a határátlépés – áll a közleményben.

Kitértek arra: az árutovábbítási eljárást – a „T okmány” pontos kitöltésével – érdemes már az indulási hely szerinti vámhatóságnál kezdeményezni, így a határon tovább csökkenthető a várakozási idő. Az árutovábbítási eljárás melletti beléptetés ugyanis úgy a leggyorsabb, ha azt a tranzitegyezmény valamely másik tagállamában – például Szerbiában – megindították.

 (forrás: hirado.hu)


Frissítés (2023. december 14.):

Ütemesen, zavartalanul és biztonságosan halad a Szerbiából érkező teherforgalom beléptetése Magyarországra — jelentette ki Varga Mihály, miután előzetes bejelentés nélküli látogatást tett Röszkén, a magyar-szerb határátkelőnél. Tovább a kormany.hu tudósítására »


MKFE Kommunikáció

BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki János Teleki János Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. WSZL WSZL Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Teleki János Teleki János Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.