Kezdeményezés: kiküldetési előírások kiterjesztése unión kívüli fuvarozókra

Kezdeményezés: kiküldetési előírások kiterjesztése unión kívüli fuvarozókra

A mobilitási csomaggal elfogadott, 2022. február 2. óta hatályos kiküldetési szabályok elsősorban az uniós fuvarozókra vonatkoznak. Néhány uniós ország azonban a szabályokat úgy léptette életbe, hogy azok nemcsak az uniós, hanem az unión kívüli vállalkozásokra egyaránt vonatkoznak. Az MKFE a közlekedésről szóló törvény módosításakor ezt már javasolta, de most újból napirendre kívánja venni a kérdést. Ennek érdekében levélben szorgalmazzuk a Nemzetgazdasági Minisztériumnál, hogy jogszabályban írják elő a harmadik országos vállalkozások számára a kiküldött járművezetők magyarországi bejelentési kötelezettségét.

Az MKFE a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkárának küldött levelében hívta fel a figyelmet arra, hogy Magyarország a kiküldetési szabályokat kizárólag az uniós fuvarozókkal szemben alkalmazza. Tagállami gyakorlatok megerősítik azt, hogy az előírásokat a harmadik országos fuvarozókkal szemben is lehetne érvényesíteni. Erre hivatkozással tett az Egyesület egyrészt javaslatot, hogy a közúti közlekedési törvény módosításával kellene a hatályt bővíteni az unión kívüli vállalkozások beemelésével. Másrészt a harmadik országos cégek nem férnek hozzá az uniós bejelentő oldalhoz, ezért a jogszabálymódosításon túl az NGM Foglalkoztatás-felügyeleti hatósági rendszerét kellene alkalmassá kell tenni a fuvarozói kiküldetési nyilatkozatok benyújtására.

                       Az MKFE 2024. június 11-én megküldött levelét itt olvashatja teljes egészében »


Frissítés (2024. június 20.) – az NGM államtitkárának válasza

Dr. Zöld-Nagy Viktória államtitkár asszony válaszában kiemelte, hogy a közúti közlekedési törvény alapján a közlekedési hatóság, a rendőrség és a NAV jogosult a kiküldetési szabályok ellenőrzésére, de eseti jelleggel a foglalkoztatás-felügyeleti hatóság is bevonható. Kitért arra is, hogy amennyiben a harmadik országos vállalkozásoknak kötelezettségük lenne a munkavállalóik előzetes bejelentése, az további döntéseket igényelne, hogy azt milyen formában kellene megtenniük. Tekintve, hogy alapvetően az ellenőrzési jogkörök mellett a közúti közlekedési törvény módosítása az ÉKM hatáskörébe tartozik, ezért államtitkár asszony javasolja a közlekedési tárcát ezzel a kezdeményezésünkkel megkeresni.

                       Dr. Zöld-Nagy Viktória munkaerőpiacért, munkavédelemért és foglalkoztatás-felügyeletért felelős helyettes államtitkár 2024. június 19-i válaszát itt olvashatják »


Az MKFE az ÉKM-nél szorgalmazza a szabályok módosítását

Az NGM válaszát követően az MKFE az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkárához fordult a közúti közlekedési törvény szükséges módosítása céljából. Levelünkben hangsúlyoztuk, hogy a foglalkoztatás felügyeleti hatóság meglévő felületét informatikai fejlesztéssel alkalmassá lehetne tenni a kiküldött járművezetők bejelentésére. Annak érdekében, hogy 2025. január 1-jétől a kötelezettség életbe léphessen, mielőbb szükséges a jogi és informatikai háttér előkészítése.

                    Az MKFE 2024. június 21-i levelét itt olvashatják »


Frissítés (2024. július 9.): – az ÉKM tárcaközi egyeztetésre tett ígérete bejelentési kötelezettséggel összefüggésben

Kovács Kornél, az ÉKM Gépjármű-közlekedési és Vasúti Szabályozási Főosztály vezetője írásban azt erősítette meg, hogy a Munka Törvénykönyvének 295. §-a alkalmazandó a harmadik országban székhellyel rendelkező vállalkozásokra. Említést tett arról is, hogy az uniós vállalkozások tekintetében figyelembe kell még venni a közúti közlekedési törvény járművezetők kiküldetésére vonatkozó rendelkezések alfejezet, amely az irányelv szabályait ülteti át a magyar jogrendbe. Főosztályvezető úr a harmadik országban foglalkoztatott, kiküldött munkavállalók bejelentési kötelezettségével kapcsolatos eljárások egyeztetése érdekében felveszi a kapcsolatot a nemzetgazdasági tárca illetékes területével.

 

Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Nagy Imre Nagy Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gál Sándor Gál Sándor László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Nagy Imre Nagy Imre GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gál Sándor Gál Sándor László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Bertók Zoltán Bertók Zoltán FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft.