Autómentes hétvége Budapesten — forgalomkorlátozások

Autómentes hétvége Budapesten — forgalomkorlátozások

Fontos tudnivaló a fővárosban turistabuszokkal szolgáltatást végző, valamint tehergépjárművekkel áruterítést bonyolító vállalkozásoknak és a járművezetőknek, hogy a szerveződő „autómentes hétvége” miatt 2025 szeptemberének harmadik hétvégéjén változik a forgalmi rend.

2025-ben Budapest immár huszonnegyedik alkalommal csatlakozik Európa legnagyobb közlekedési és környezetvédelmi kampányához. A mobilitási hét csúcspontja az „autómentes hétvége”, mely ebben az évben 2025. szeptember 20-21-én lesz a magyar fővárosban. Az esemény alatt a belső városrészben megváltoztatott forgalmi rendre kell készülni.


A rendezvénysorozat célja, hogy bemutassa a közlekedési mód felelős megválasztásának jelentőségét, rávilágítson az autóforgalom környezeti, baleseti és városképi hatásaira, felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés előnyeire, valamint a népszerűsítse a közösségi közlekedést, a kerékpározást és a gyalogos közlekedést.


2025. szeptember 19-én (pénteken) hajnaltól lezárják a Jane Heining rakpartot, szeptember 20-21-én (szombaton és vasárnap) a Szabadság hidat, a Vámház körutat a Lónyay utcáig, a Pesti alsó rakpartot a Margit hídtól a Közraktár utcáig, valamint a Belgrád rakpartot a Havas utca és a Fővám tér között.


tovább a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) színes tájékoztatójára »

 

SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Ivanov György Ivanov György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Kerekes Kft. Kerekes Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. VERES Kft. VERES Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Ivanov György Ivanov György Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft.