Budapesti forgalomkorlátozások a Puskás Arénánál

Budapesti forgalomkorlátozások a Puskás Arénánál

Fontos hír a fővárosban turistabusszal dolgozó vállalkozásoknak, hogy az örmény-magyar labdarúgó-mérkőzés miatt 2025. október 10–12. között jelentős forgalomkorlátozások lesznek érvényben a Puskás Aréna környékén. A forgalmi rend megváltozása a Dózsa György úti nagy turistabusz-parkolót is érinti. Szintén lezárásokra kell számítani a budai és pesti rakpartokon futóversennyel összefüggésben.

Labdarúgó mérközés miatt korlátozások lesznek a Stafánia úton, az Egressy úton, a Verseny utcában és környékén. Nem lehet használni a Dózsa György út-menti hosszú turistabusz-parkolót sem, valamint szintén lezárják a Kerepesi út - Dózsa György út - Ifjúság útja kereszteződésében fekvő nagy, murvás parkolót.

tovább a BRFK interaktív térképére »


Mint már jeleztük: ugyanezen a hétvégén rendezik a 40. SPAR Budapest Maraton Fesztivál futóversenyét, melyre több mint 40 ezren regisztráltak nevezőként. A budai és pesti rakpartokon 2025. október 10-13-án (péntektől vasárnapig) változik a forgalmi rend, mely a rakpartok forgalmán túl több hidat is érint.

tovább a futóversennyel kapcsolatos híradásunkra »

 

MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.