Megismétlődhet az útdíj-sokk – akár 15%-kal is nőhetnek a fuvardíjak

Ismét brutálisan, az infláció többszörösével drágul a hazai használatarányos útdíj – derül ki a november 30-án kihirdetett jogszabálymódosításból. A gyorsforgalmi utak estében „csak” az infláció mértékével, 4,3%-kal, de a főútvonalakon ennek többszörösével, 54,3%-kal emelkedik az infrastruktúradíj 2026-ban Magyarországon. A főútvonalakon alkalmazásra kerülő extrém díjemelés mellett, mintegy 60 új helyszínen súlykorlátozó táblával is igyekeznek a kamionokat a gyorsforgalmi utakra terelni, még akkor is, ha megnő a szállítási távolság, az üresen futás és a fuvarban töltött idő. A nagyobb szállítási távolságok kontraproduktívak környezet- és úthálózatvédelmi szempontból is, a 15%-os teljes fuvardíj-emelkedés pedig már akkora tétel, hogy annak érzékelhető hatása lehet a hazai inflációra – derül ki a DigiLog Consulting független iparági elemző cég által közzétett szakértői elemzésből.

 Az emelés a több ezer belföldi fuvarozót érinti a legsúlyosabban

Az úthasználati szokásokat és a költségarányokat is figyelembevéve a belföldi fuvarozóknak legalább 4,4-9,6%-os díjemelést kell majd végrehajtaniuk, hogy kompenzálni tudják az útdíj növekedését. (Egy nemzetközi fuvarozó vagy egy tranzitáló fuvarozó esetében ez mindössze 0,4-1,1%-os díjemelést jelent). Ha figyelembe vesszük a többi várható költségemelkedést (gépjárművezetői bérek, lízingköltség, jövedéki adó emelés stb.) akkor könnyen 15%-ot is elérheti a jövő évben szükséges díjemelés mértéke a belföldi fuvarozásban.

További nehezítések...

A főútvonalakon alkalmazásra kerülő extrém díjemelés mellett, mintegy 60 új helyszínen súlykorlátozó táblával is igyekeznek a kamionokat a gyorsforgalmi utakra terelni, még akkor is, ha megnő a szállítási távolság, az üresen futás és a fuvarban töltött idő. Az elképzelés biztos sikere érdekében ősztől a közúti bírságok is jelentősen megemelkedtek, így komoly harapófogóba kerületek a belföldi fuvarozóink.

A várható következmények

Amíg a díjemelést nem érik el a fuvarozók, addig jelentősen felgyorsulhat a piaci szereplők számának csökkenése, ami 2021 óta tart (4 év alatt közel 1400 hazai fuvarozó vállalkozás tűnt el). A forgalmi terelések javíthatják ugyan egy-egy vidéki kisváros forgalmi viszonyait, de jelentősen nőhetnek a torlódások egyes túlterhelt gyorsforgalmi utakon, mint pl. az M1-esen. Nőhet a fuvarozók felesleges kilométerfutása a kerülők miatt és csökkenhet a termelékenységük a lassabb haladás következtében. A gyorsforgalmi utakra zúduló kamionok fogadására nincs elegendő parkoló, így komoly torlódásokra lehet számítani a pihenőhelyeken, amely zavarhatja a személygépkocsik forgalmát is.

A nagyobb szállítási távolságok kontraproduktívak környezet- és úthálózatvédelmi szempontból is, a 15%-os teljes fuvardíj-emelkedés pedig már akkora tétel, hogy annak érzékelhető hatása lehet a hazai inflációra, különös tekintettel a kiskereskedelmi forgalomra, vagyis a lakossági fogyasztói árakra. A növekedő fuvarozói költségeket végső soron a felhasználók, a vevők fizetik majd meg a megvásárolt termékek árában – áll a DigiLog Consulting független iparági elemző cég által közzétett szakértői elemzésben.

Az MKFE véleménye: 
Az MKFE felhívja a figyelmet, hogy a megemelkedett költségeket – amely a főútvonali tarifanövekedés miatt a 30-80 százalékot is elérheti – a fuvarozóknak azonnal tovább kell hárítania a megbízókra. Mivel a főútvonalak extrém, 54 százalékos mértékű útdíjemelését a kormány váratlanul, előzetes egyeztetések nélkül hirdette ki és vezetné be 2026. január 1-től, az gazdaság szereplőinek - a fuvarozóknak, az árukibocsátóknak és kereskedelmi szektornak – nem állt módjában megállapodni a megváltozott költségeikről.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy október végén elérhetetlenné vált a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. weboldalán az útdíjkalkulátor, amely az egyetlen eszköz arra, hogy a fuvarozók objektív adatokkal támaszthassák alá jogos költségeiket a megbízók felé. Ameddig a kalkulátor nem működik, az útdíjemelés áthárítása szinte lehetetlen, ezért az MKFE az intézkedés elhalasztását kéri a Kormánytól, és annak beélesítést az útvonaltervező indítását követően, legalább 90 napos türelmi idő után tartja gazdaságilag kezelhetőnek és elfogadhatónak.

Amennyiben ez nem történik meg, januártól – a veszteséges működés elkerülése érdekében – tömeges járműleállításokra kell számítani, amely súlyos zavarokat okozhat az ellátási láncok működésében mind a lakosság, mind a termelőüzemek kiszolgálása tekintetében.


Forrás: DigiLog Consulting

NATURTEX Kft NATURTEX Kft Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Nagy Imre Nagy Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Végvári András Végvári András Bíró Tamás Bíró Tamás CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Nagy Imre Nagy Imre Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT.