UEFA-döntő 2026: fővárosi forgalomkorlátozások

UEFA-döntő 2026: fővárosi forgalomkorlátozások

Szombaton napközben országos kamionstop lesz!

Fontos tudnivaló minden budapesti közlekedőnek, hogy 2026. május 30-án (szombaton) a magyar főváros ad otthont az UEFA Bajnokok Ligája döntő labdarúgó-mérkőzésének, emiatt egész hétvégén nagyarányú forgalomkorlátozások lépnek életbe Budapesten. A sporteseményhez kapcsolódva ugyanezen a hétvégén a Hősök terén rendezik meg a „Champions Festival”-t, mely szurkolói programokkal és interaktív sportélményekkel több tízezer hazai és külföldi látogatót mozgat meg. A repülőtér a kapacitását — napi 750 gépmozgással — a duplájára emeli. A behajtási, megállási és várakozási tilalmak nemcsak a sportrendezvény napját érintik, hanem már több nappal előtte megkezdődnek, és egészen június 4-ig tartanak. Az események alatt 3.950 rendőr teljesít külön szolgálatot. A forgalomkorlátozások hatása az agglomerációban is érezhető lesz.


2026. május 29-31. között rendkívül intenzív forgalomra kell számítani a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a belső városrészek között, különösen a Városligetben. Május 30-án, a mérkőzés napján a 08:00 órától 17:00 óráig mindennemű gépjárműforgalom elől zárva tarjták a Liszt Ferenc repülőtérre vezető utat az Üllői út és a Sajó utca között.


A két szemben álló fél (Paris Saint-Germain, valamint Arsenal) szurkolói táborát (egymástól elkülönítetten) a Városligetben telepítik le. A rendőrség fel van készülve az esetleges rendbontásokra.


Erősen vélelmezhető, hogy a távoli országokból hozzánk érkező vendégek nem csupán a mérkőzés idejére lesznek itt, hanem sokan az egész hétvégét Budapest felfedezésére és kikapcsolódásra szánják. A rendőrség különösen erős forgalmat prognosztizál az V., VI. és VII. kerületekben is. Lezárások lesznek a Károly körúton, a Deák téren, a Bajcsy-Zsilinszky úton, az Erzsébet körúton, a Dohány utcánál és a Rákóci úton is.


A forgalomkorlátozások a Budai Várat is érintik! Szakaszosan és időszakosan lezárják 2026. május 28-án 17:00 órától május 31-én 12:00 óráig a Hunyadi János utcát a Clark Ádám tér és a Dísz tér között.


Ugyancsak erős forgalomra kell számítani ezen a hétvégén az M0-ás körgyűrű déli és délkeleti szektorában. A közlekedési szaktárca váratlanul kamionstopot léptetett életbe szombaton 05:00 és 17:00 óra között, így a nehéz-tehergépjárművek szombaton napközben belföldi és nemzetközi forgalomban nem közlekedhetnek. A kamionstop másik szakasza ezen a hétvégén rendes órarend szerint szombaton 22:00 órakor kezdődik, és vasárnap 22:00 óráig tart.


minisztériumi közlemény »        az MKFE és a NiT Hungary közös levele a miniszterelnöknek és a szaktárcához »


A turistabuszok vezetőinek Budapesten közlekedési akadályokra kell számítaniuk többek között a Kerepesi úton, az Asztalos Sándor úton, az Andrássy úton, a Dózsa György úton, a Hősök tere környékén, az Olof Palme sétányon, a Kós Károly sétányon, az Állatkerti körúton, a Hermina úton és a Városliget környezetében is! A BL-döntőhöz kapcsolódó lezárások miatt az Állatkerti körút Szépművészeti Múzeum mögötti szakaszán 2026. június 4-ig ideiglenes le- és felszállóhelyeket alakítanak ki turistabuszosoknak. Az intézkedés keretében mindkét irányban kb. 60 méter hosszú hely áll turistabuszok rendelkezésére a fel- és leszállítás idejére (Állatkerti krt. 6-10 és 7-es számú ingatlanok előtt). A kocsiállások csak utascserére használhatók, várakozásra nem! A helyszín nagy busszal történő megközelítése azonban valószínűleg nagyon nehézkes lesz az ott mozgó több tízezer külföldi szurkoló miatt. 


A Budapesti Rendőr-főkapitányság elkezdte közzétenni a lezárásokról szóló térképes tájékoztatót, melyet napról napra bővítenek az újonnan foganatosított lezárásokkal és tudnivalókkal. Újabb korlátozások várhatók a repülőtér környezetében, az M0-ás körgyűrűn és a belső városrészben is.


Információink szerint a főváros a labdarúgó-mérkőzés napjaiban is zárja a Pesti alsó rakpartot a Margit híd és az Irányi utca közötti 3 kilométeres szakaszon, melyet hétvégente (valamint a nyári szezonban hétköznapokon is) a gyalogos és kerékpáros forgalomnak adnak át. Ezen a szakaszon a gépjárművek ezért nem közlekedhetnek.


Szakmai társ-szervezetünkkel, a Nit Hungary-vel már tavasz közepén hivatalos levélben kerestük az illetékeseket, kérve, hogy — a három évvel korábbi nagyszabású sportrendezvényhez hasonlóan — vonják be a szakma turistabuszos szereplőit is, és alakítsanak ki külön turistabuszos fel- és leszállóhelyeket, kiegészítő parkolóhelyeket. Kéréseinkre válaszként az elrendelt forgalomkorlátozások hatósági eljárásrendjéről szóló utasítást kaptuk meg, azonban nem érkezett jelzés arra vonatkozólag, hogy a főváros és a BRFK bevonná a szakmai érdekképviseleteket. A forgalomkorlátozások rendjéről a police.hu honlapról, valamint a rendőrségi sajtótájékoztatón értesültünk. A Hősök teréhez közeli ideiglenes buszmegállókért azonban köszönet illeti a Városliget Zrt. Turisztikai Desztinációmenedzsment Igazgatóságát.


Budapesti lezárások (tovább a BRFK folyamatosan bővülő térképére) »

 

Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lévai László Lévai László Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. WSZL WSZL GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Lévai László Lévai László Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NATURTEX Kft NATURTEX Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. WSZL WSZL GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft.