Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

Pénteken emelkedik a hazai gázolaj ára

A MOL-MKFE-kártyás törzskúti gázolajár még így is a védett ár alatt van!!!

Érdemes még csütörtökön megtankolni a nagy járműveket, ugyanis 2026. június 5-én (pénteken) 00:00 órától a MOL bruttó 7 forinttal emeli a gázolaj nagykereskedelmi árát. Ennek ellenére még mindig fennáll az a helyzet, hogy mind a saját számlás szállítóknak, mind pedig a díj ellenében fuvarozóknak érdemes MOL-MKFE-kártyával a kijelölt 100 MOL-törzskút valamelyikén tankolni, mert jobban járnak, mint ha a 615 forintos védett árat választanák! Sőt, a fuvarozói ár kedden már bőven 600 forint alá esett! Fontos, hogy Ön is szóljon gépjárművezetőinek, hogy legyen náluk a kártya, és keressék a MOL-MKFE-törzskutakat! Ettől függetlenül a magyar honosságú gépjárművek magyar forgalmi engedélyükkel a hazai töltőállomásokon és a belső, telephelyi kutakon változatlanul védett áron tankolhatnak. A védett ár a gázolaj esetében literenként továbbra is bruttó 615 forint, a benzinnél bruttó 595 forint. Május vége óta a védett ár alá süllyedt a MOL-MKFE-kártyás ár, ezért fontos, hogy járművezetői keressék a törzskutakat, hogy a legnagyobb kedvezményt vehessék igénybe, mert így már olcsóbban tudnak tankolni, mint a védett áras 615 forint!

Regisztráljon a tovább olvasáshoz …

Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kolesza György Kolesza György Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lévai László Lévai László VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés WSZL WSZL INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Ivanov György Ivanov György Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Kolesza György Kolesza György Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Lévai László Lévai László VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés WSZL WSZL INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft.