Featured

Gyorsjelentés a küldöttközgyűlésünkről és az útdíj-fórumról

Nagy érdeklődés kíséretében zajlott május 25-én (szombaton) egyesületünk éves, országos küldöttközgyűlése, és az ahhoz kapcsolódó útdíj-fórum. Egésznapos rendezvényünknek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatikai épülete adott otthont a lágymányosi városrészben.

Idén 67 olyan gépkocsivezetőt tüntettünk ki, akik egymillió kilométert vezettek balesetmentesen. Az elismeréseket dr. Hatala József nyugalmazott rendőrfőkapitány nyújtotta át, aki előtte a közlekedésbiztonság helyzetéről tartott előadást. Az ünnepségen természetesen megjelentek a gépkocsivezetők munkaadói is, akik egyúttal pénzjutalommal is honorálták alkalmazottaik kitűnő munkavégzését. A közgyűlés dr. Hatala József nyugalmazott rendőrfőkapitányt az MKFE tiszteletbeli tagjává választotta, és az MKFE Arany Emlékplakettje kitüntetésben részesítette.
A közgyűlés nyitóakkordjaként Dr. Vereczkey Zoltán, az egyesület elnöke beszédében emlékeztetett arra: bármily nehéz is a kormányzati tárgyalássorozat egyes ügyekben, nem szabad elfelejteni, hogy az elmúlt években az MKFE számtalan olyan érdekképviseleti sikert ért el és tartott fenn, melyek jelentős mozgatóerői lettek a fuvarozók versenyképességének (külföldi napidíj, adómentes üzemanyag-megtakarítás, kereskedelmi gázolaj, a budapesti behajtás ügymenetének egyszerűsödése stb.).

 


A közgyűlés egyhangúlag megszavazta, hogy az elnökség (tekintettel a használatarányos útdíj bevezetésének vészesen közeledő, július 1-i dátumára) még 2013 júniusában összehívhasson egy esetleges rendkívüli küldöttközgyűlést, mely célzottan az új magyar útdíjrendszer ügyével foglalkozna.


Erdei Péter, az MKFE szolgáltatásaiért felelős vezető felvázolta annak a pénzügyi részvénytársaságnak a terveit, melyről már a tavaszi, regionális találkozóinkon is szó volt, s melynek az egyesület égisze alatt történő életrehívásával a fuvarozóknak hozzáférhetőbbé és olcsóbbá lehetne tenni a külföldi áfa visszatérítését, s ezáltal enyhíteni lehetne a vállalkozások finanszírozási gondjait. A piacon most jelenlévő, többi áfa-visszatérítő cégnél jóval kedvezőbb feltételeket kínáló egyesületi zrt. létrehozásához szükséges közgyűlési előterjesztést a jelenlévők megszavazták.


Karmos Gábor főtitkár a kollektív szerződésről (KSZ) szóló eredményes szavazás után ismertette: az egyesület aláírja az új Munka Törvénykönyvével összhangban álló kollektív szerződést a NeHGOSZ-szal.


Heves vita bontakozott ki az ukrán és orosz EURO 2-es engedélyek körül, valamint a keletre fuvarozók piacának védelmét illető hatósági ellenőrzésekről. Miután a küldöttek hallhatták egyes TIR-felhasználó fuvarozók érveit és az azokra adott elnökségi válaszokat is, a vita zárásaként dr. Vereczkey Zoltán a jövő fő feladataként jelölte meg a keletre fuvarozók gondjainak megnyugtató rendezését.


Fórum a használatarányos útdíjról

Fuvarozókkal és újságírókkal zsúfolásig megtelt az az előadóterem, melyben szombat délután a széles körben meghirdetett útdíjrendszer-fórumunkat tartottuk. A több száz érdeklődő és számtalan tévécsatorna stábja elsősorban arra volt kíváncsi: mit mond a fuvarozók előtt a kormány képviseletében megjelenő Völner Pál közlekedési szakállamtitkár és Szatmáry Kristóf gazdaságszabályozásért felelős államtitkár a július 1-jétől Magyarországon esedékes használatarányos díjszedésről. Szó esett arról: a hazai fuvarozók több mint tízmilliárdos versenyképesség-javító csomagra számíthatnak a kormánytól.



A jelenlévőket másodsorban az érdekelte: a gyakorlatban hogyan fog működni a rendszer; a viszonylatjegy vásárlása, a műholdas helyzetmeghatározáson alapuló fizetés és a pénzügyi tranzakciók kezelése. Ez utóbbi felvetésekre a rendszer kivitelezője, az I-Cell Kft. képviselője, Emőri Gábor válaszolt, aki az olykor heves indulatoktól vezérelt fuvarozói kérdésfeltevésekre megpróbált technikailag pontos választ adni.



Mivel a hosszan elhúzódó szócsatában több vállalkozó is volt, aki az idő rövidsége miatt már nem jutott mikrofonhoz, Karmos Gábor, az egyesület főtitkára azzal zárta a napot: az elhangzott információ-tömeget ki-ki összegezze, érlelje magában, s a kérdéseivel bátran jelentkezzen azokon a regionális MKFE-találkozókon, melyeket az ország összes megyeszékhelyén az elkövetkezendő néhány hétben, június első felében a fuvarozók tájékoztatására szervezünk, s melyeken az Állami Autópálya Kezelő Zrt. (ÁAK) és a rendszert építő I-Cell Kft. illetékesei is jelen lesznek. (Ezek időpontjairól és helyszíneiről hamarosan tájékoztatót küldünk tagvállalkozásainknak!)


Televíziós, rádiós és írott sajtótudósítások:

m1 »

HírTv »

ATV Híradó »

ATV: interjúk»

Kossuth Rádió »

EchoTv »

napi.hu »

nepszava.hu »

metropol.hu »

mno.hu »

tozsdeforum.hu »

hetivalasz.hu »

Infórádió »

Figyelje híradásainkat! Látogassa honlapunkat! Olvassa az AutóKözlekedést! Útdíj-információkkal folyamatosan jelentkezünk!

Köszönjük tagvállalkozásainknak, hogy részvételükkel megtisztelték a május 25-i rendezvényünket!


Ami azóta történt:

Megszavazták az útdíjtörvényt!
Tények, adatok, számok, térkép »

 

Bertók Zoltán Bertók Zoltán INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.