CEMT 2014: péntek a határidő!

November 22-én, pénteken 13:00 óráig lehet benyújtani a Nemzeti Közlekedési Hatósághoz (NKH) a 2014-re érvényes CEMT multilaterális engedélyek elnyerésére vonatkozó pályázatokat! Ennek dokumentációja a hatóság honlapján illetve itt, a lenti linkeken letölthető. A leadás határideje az NKH-nál tehát 2013. november 22., péntek 13:00 óra!

A kiírásra olyan fuvarozó vállalkozások jelentkezhetnek, melyek eleget tesznek a vonatkozó jogszabályi feltételeknek, és közösségi engedélyük is van.


A CEMT-engedélyek a területi érvényességtől függően az EU valamelyik tagországa (Magyarországot is beleértve) és az EU-hoz nem tartozó, magyar szempontból engedélyköteles CEMT-tagországok közötti és tranzit forgalomra, 3. országos forgalomra, valamint az EU-hoz nem tartozó, de CEMT-tagországok közötti forgalomra használhatók.


Lényeges, hogy a dokumentáció helyesen kitöltött és teljes legyen, mert a hatóság a hiányos anyagokat nem bírálja el.


A Nemzeti Közlekedési Hatóság külön felhívja a fuvarozók figyelmét, hogy 2015. január 1-jétől nem, vagy csak nagyon minimális mértékben lesznek elérhetők az EURO 3-as járművekkel is használható CEMT-engedélyek, tekintettel a folyamatosan csökkenő szorzókra.


PÁLYÁZATI FELHÍVÁS (PDF) »

ADATLAP (Word) »

NYILATKOZAT (Word) »

 

Gál Sándor Gál Sándor NTS Kft. NTS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STV Kft. STV Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Kerekes Kft. Kerekes Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Mancsi Kft. Mancsi Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor NTS Kft. NTS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STV Kft. STV Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Kerekes Kft. Kerekes Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Mancsi Kft. Mancsi Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft.