Featured

Új év kezdődött, de tagdíjaink a régiek

 
Örömmel értesítjük valamennyi kedves Tagunkat, hogy 2014. január 1-jétől nem emelkedtek egyesületünk tagsági díjai. Teljes jogú és teljes díjas pártoló árufuvarozó és személyszállító tagjainknak így immáron hat és fél éve változatlan tagsági díjért állunk szíves rendelkezésére érdekképviseletünkkel és mintegy húsz féle szolgáltatásunkkal.

Legutóbbi tagdíjmódosításunk 2007 tavaszán történt (azóta csak a pártoló tagok körében eszközöltünk havi száz forintos emelést). Egyesületünk tehát örömmel nyugtázza, hogy az ily régóta állandó tagsági díjakkal is hozzá tud járulni a fuvarozó tagvállalkozások egyre növekvő költségeinek megfékezéséhez... vagy legalábbis szinten tartásához.


2014-ben a tagsági díjakat — az eddigiekhez híven — továbbra is negyedéves ciklusokban tervezzük számlázni. A tagdíjszámítás (alapszabályunkkal összhangban) a sok éves gyakorlat szerint sávosan, a hatóság által kiadott tevékenységi engedélyeken (igazolványokon) szereplő járműszám alapján (vagy ahol ez nem lehetséges, ott az éves árbevétel alapján) történik.


Tagdíjaink »

LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Ivanov György Ivanov György STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Végvári András Végvári András World Logistik Kft. World Logistik Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Ivanov György Ivanov György STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Végvári András Végvári András World Logistik Kft. World Logistik Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. NTS Kft. NTS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés