Találkozzunk, és válasszunk küldötteket Kecskeméten!

Kecskeméten folytatódnak a 2014 tavaszán esedékes tagi találkozóink. Magyarország hét régiójához igazítva idén is hét városban bonyolítjuk le rendezvényeinket, melyeknek most az ad különös jelentőséget, hogy regionális összejöveteleink a májusi Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésünk választási „előcsarnokai” is lesznek egyben: a regionális küldöttválasztó gyűléseken dől el ugyanis, hogy kik képviselik majd az adott régióhoz tartozó tagokat az Országos Tisztújító Küldöttközgyűlésen.

Tisztelettel várjuk tehát a dél-alföldi MKFE-tagokat 2014. március 25-én (kedden) 15:00 órakor Kecskeméten, Csalánosi Csárdában (Kecskemét, Felsőcsalános 5).


Országjáró körutunk ötödik állomása tehát Kecskemét lesz, ahol az esedékes szakmai kérdések megtárgyalása mellett megválasztjuk a régió küldötteit. Ezek után vacsorával összekapcsolt, kötetlen beszélgetés keretében cseréljük ki tapasztalatainkat. (Részvételi szándékát most nem kell előre jeleznie, mert a regisztráció a helyszínen lesz 14:30 órától!) Jöjjön el! Várjuk!


elérhetőség (a csárda honlapja) »


A találkozón való részvétel ingyenes!

Sőt, vendégül látjuk Önt egy vacsorára is!

László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ivanov György Ivanov György Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Lévai László Lévai László Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Ivanov György Ivanov György Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Lévai László Lévai László Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft