Featured

A 2014-es év fiatal európai tehergépkocsi-vezetőjét keresi a Scania

Ki lesz Európa legjobb ifjú tehergépkocsi-vezetője?
Scania YETD 2014 verseny

A Scania 2014-ben ismét elindítja a közúti biztonságot és a vezetési tudást középpontba állító rendezvénysorozatát, a Fiatal Európai Tehergépkocsi-vezető 2014 (YETD 2014) versenyt. A résztvevő országok között Magyarország is szerepel, így van rá esély, hogy egy magyar pilóta váljon Európa legjobbjává és nyerje meg a 100.000 euró értékű új R-szériás nyerges vontatót.

A versenysorozatot 2003-ban hívta életre a svéd vállalat, válaszként az Európai Bizottság járművezetők továbbképzéséről szóló előírására. Célja a közúti biztonság fokozása, az üzemanyag-hatékonyság javítása és így a tehergépkocsik környezetre gyakorolt hatásának csökkentése.
 
A vezetés mellett a hivatásos járművezetőknek számos egyéb feladatot is kell látniuk nap mint nap. Így a 2014-es verseny során Európa ifjú tehergépkocsi-vezetőinek nem csak vezetési és manőverezési feladatok terén kell helyt állniuk, de többek között bizonyítaniuk kell tudásukat elsősegély-nyújtásban és közúti baleseti szimulációban is.
 
A versenysorozatra a magyar járművezetők 2014. augusztus 8-ig, a regisztrációs időszak zárásáig nevezhetnek a www.scania.hu/yetd2014 oldalon. Itt egyből egy elméleti teszt kitöltésével adhatnak számot tudásukról. A teszt eredménye alapján a legjobbak továbbjutnak a regionális elődöntőkbe, majd gyakorlati feladatok megoldása után a legjobb 12 versenyző kvalifikálja magát az országos döntőbe. Az országos döntő legjobb teljesítményét nyújtó résztvevője fogja képviselni Magyarországot a 2015. áprilisában megrendezésre kerülő európai döntőn, ahol a győztes jutalma egy 100.000 euró értékű Scania nyerges vontató.

TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lévai László Lévai László Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Lévai László Lévai László Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gál Sándor Gál Sándor HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.