Featured

Eredményes egyeztetés az MKFE és az NKH között

Wáberer György, az MKFE tag Waberer’s International Zrt. elnök-vezérigazgatójának kezdeményezésére Győri Gyula, a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) elnöke konzultációt tartott a fuvarozók számára legégetőbb szabályozási kérdésekről. A megbeszélésen, amelyen részt vett Karmos Gábor, az egyesület főtitkára is tucatnyi kérdés került terítékre.

 
Ezek közül a gépjárművezető képzés állami támogatásának, az elektronikus vizsgának a nemzetközi forgalomban résztvevő járművekre való kiterjesztése, a közúti engedély-ellenőrzések kérdésköre, a Komplex Ellenőrzési és Bírságolási Útmutató aktuális állása kapott kiemelt figyelmet.

Wáberer György a megbeszélésen felvetette, hogy a hazai fuvarozók számára súlyos problémát jelent a gépjárművezető hiány, amely a képzések állami támogatása révén orvosolható lenne. Egy hivatásos gépjárművezető kiképzésének költsége mintegy egymillió forint, ami a munkanélkülieknek sok, az állam számára azonban az adók és járulékok, a segély elhagyása, illetve a fogyasztási adók révén négy-öt hónapon belül megtérülő beruházás.

Győri Gyula egyetértett a felvetéssel, hozzátéve, hogy az NKH – a Közúti Közlekedésbiztonsági Akcióprogramján keresztül – támogatni tudná a C, E kategóriás vizsgákhoz szükséges e-learninges tananyag ingyenes hozzáférését. A kérdést meg fogja vizsgálni abból a szempontból, hogy az NKH beavatkozása nem sérti-e a képző intézmények piaci versenyét. Szakmai megbeszéléseken tisztázni kell azt is, hogy a C és E kategóriához szükséges PÁV rugalmas, hatékony lebonyolítása miként valósítható meg.   

Karmos Gábornak a Komplex Ellenőrzési és Bírságolási útmutatóval kapcsolatos kérdésére az NKH elnöke elmondta, hogy a hatóság a KEBÚ megjelenésének koordinálásában közreműködő NFM-nek átadta a véglegesnek szánt szöveget, amely a társhatóságoknak véleményezésére vár. Eddig a katasztrófavédelem tett javaslatot változtatásokra.

Wáberer György és Karmos Gábor a buszos MKFE tagok jogos felvetése nyomán megkérdezték, hogy miért kell a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre utasokat szállító autóbuszos fuvarozóknak – a személyszállítókhoz hasonlóan – öt perc után pótdíjat fizetniük a repülőtér előterében, hiszen ennyi idő alatt nem lehet az utasokat és poggyászaikat leszállítani. Győri Gyula elmondta, - bár az NKH Légügyi Hivatalának nincs illetékessége a repülőtéri parkoló használatát illetően - a felvetés nyomán utasította az NKH Légügyi Hivatal vezetőjét, hogy haladéktalanul kezdjen tárgyalást a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatójával annak érdekében, hogy az ésszerűtlen helyzet megszüntetésére megnyugtató döntés szülessen.

Győri Gyula a megbeszélések végeztével kijelentette, hogy a hatóság fokozottan figyelembe fogja venni a fuvarozók jogos felvetéseit és minden illetékességébe tartozó eszközzel támogatni az ésszerű megoldások megszületését. Wáberer György és Győri Gyula megállapodtak abban, hogy a további szakmai kérdések tisztázása érdekében a lehető legrövidebb időn belül elnökhelyettesi szinten folytatják az egyeztetést.

BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Ivanov György Ivanov György Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Levissimo Kft. Levissimo Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gál Sándor Gál Sándor GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Kerekes Kft. Kerekes Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Ivanov György Ivanov György Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.