Featured

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete határozott piacvédelmi intézkedéseket vár el

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) levélben szólította fel a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékeseit, hogy a március 17-18-án, Kijevben megrendezésre kerülő ukrán-magyar közúti közlekedési vegyesbizottsági ülésen törekedjenek a két ország között cserélendő közlekedési engedélyek számát a valós fuvarpiaci igényekhez igazodva, a viszonosság elvét figyelembe véve meghatározni.

Az érdekképviselet felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar fuvarozókat versenyhátrányban tartó jelenlegi állapotok mielőbbi megváltoztatása nemzetgazdasági érdek.

Míg Ukrajna és Oroszország irányába az utóbbi két-három évben 12-15%-kal csökkent a magyarországi áruforgalom, elsősorban az ukrán fuvarozók nagyszámú engedély kontingens birtokában blokkolják a magyar fuvarozók piachoz jutási feltételeit. Az ukrán fuvarozók a zsugorodó piacon egyre nagyobb teret nyernek a számolatlanul osztogatott magyar engedélyek birtokában.

Az érdekképviselet ezért a többi között elvárja a magyar tárgyaló delegációtól, hogy a 2015. évre már átadott engedélyeken felül az év során további adómentes engedélyt Magyarország már ne adjon az ukrán fuvarozók részére, úgynevezett harmadik országos engedélyt adóköteles formában se kaphassanak az eddig átadottakon felül az ukrán fuvarozók, a felhasznált és a fel nem használt engedélyekkel Ukrajna számoljon el Magyarország felé.

Az MKFE határozottan kéri a kormányzattól, hogy az idei és a jövő évi magyar-ukrán kontingens számát a jelenleginek a felében határozza meg. Ha mégis felmerülnének további, viszonosságon felüli igények, azokat csak adóköteles engedélyekkel lehessen kielégíteni.

 Az MKFE hangsúlyozza, hogy a magyar fuvarozó vállalkozások a tarthatatlan helyzet egyértelmű javítását várják el a tárgyaló delegációtól.

TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft K és V KFT. K és V KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Persped Kft. Persped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft K és V KFT. K és V KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Persped Kft. Persped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft GULF Sped Kft. GULF Sped Kft.