Százezrek blicceltek tavaly a fizetős utakon

Tavaly 276 ezer pótdíjfizetési felszólítást küldött ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ)  Zrt., 2,5 milliárd forint pótdíjat fizettek be – írja a Világgazdaság.

A NÚSZ-nak nincsenek hatósági jogkörei, de fejlesztései révén növelni tudta az ellenőrzések hatékonyságát, a hazai bliccelők mellett a külföldiekkel szemben is egyre hatékonyabban tud fellépni.

A NÚSZ nemrég integrálta díjellenőrzési rendszereit, a felállított kamerák egyszerre képesek az e-matricás, valamint a teherautók által használt HU-GO e-útdíjrendszerben is ellenőrizni a használati jogosultságot.

Ezzel olyan helyeken is megvalósul a kamerás ellenőrzés, ahol ennek a technikai feltételei korábban nem voltak meg. Az integrációt követően a korábban csak HU-GO-ellenőrzést végző portál az év első hét hónapjában csaknem 50 ezer jogosulatlan e-matricás úthasználatot is regisztrált.

Változhat a parkolással kapcsolatos bírságolás gyakorlata is: ha a parlament elfogadja a módosítást, akkor nem a szabálysértés konkrét idejétől ketyeg az óra, hanem akkortól, amikor a vétkes jármű üzemben tartója az erről szóló postai értesítőt kézhez veszi. Ezen a ponton azért változik a jogszabály, mert a jelenlegi gyakorlatban nem igazolható, hogy a járművezető megtalálja-e a bírságfizetésre felszólító, a szélvédőre helyezett „mikuláscsomagot”.

Forrás: vg.hu

MKFE kommunikáció

Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Ivanov György Ivanov György "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. VERES Kft. VERES Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Ivanov György Ivanov György "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. WSZL WSZL Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Gál Sándor Gál Sándor BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés