M1-M7 közös szakasz: teherautóval, busszal 70 km/óra!

A rendőrség új „szupertraffipax” hálózatának néhány darabja olyan útszakaszokon működik, amelyek könnyen adhatnak okot a félreértésre, végső soron a büntetés kiszabására. Ilyen az M1-M7 budapesti ki- és bevezető szakasza is.

Tagjainktól érkezett jelzések alapján szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy az M1-M7 autópályák közös budapesti szakaszán a városhatár előtt a megengedett legnagyobb sebesség autóbusszal és 3,5 tonna össztömeg feletti járművekkel 70 km/óra. A kifelé vezető oldalon a Budapest vége tábla után ugyan kint van egy 100 km/óra korlátozó tábla, de ennek hatálya nem terjed ki az említett járműkategóriákra. Az M1-M7 e szakasza főútvonal, a KRESZ szerint „lakott területen kívüli egyéb út”, amelyen teherautóval, busszal a megengedett legnagyobb sebesség 70 km/óra.

Az autópálya kezdete tábla a Törökbálinti lehajtónál található, tehát aki az autópálya kezdete tábla előtt, a 6-os kilométerszelvénynél található VÉDA-kapunál túllépi a 70 km/órás sebességhatárt – ami elsősorban buszok esetén fordulhat elő –, büntetésre számíthat.

Az esetenként 30 ezer forintos bírság elkerülése érdekében kérjük, hogy az információt juttassák el a gépkocsivezetőikhez is.

MKFE kommunikáció

PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Kolesza György Kolesza György 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KOPP KFT. KOPP KFT. Kolesza György Kolesza György 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. STV Kft. STV Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft.