Ragadd meg a kulcsot: állásbörze gépkocsivezetőt kereső cégeknek – következő állomás: Szeged

Az OFA az MKFE támogatásával országos állásbörze sorozatot szervez az államilag finanszírozott hivatásos gépjárművezető képzési (C, C+E, D, GKI) program eredményes megvalósítása érdekében. A következő, utolsó állomás: július 15. (péntek), Szeged. Várjuk a gépkocsivezetőt kereső áru- és személyszállító vállalkozások jelentkezését, éljen a lehetőséggel: most házhoz jön a munkaerő! A „Ragadd meg a kulcsot” sorozat eddigi állomásain (Budapesten, Békéscsabán, Kecskeméten, Nyíregyházán, Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Miskolcon) összesen mintegy 200 MKFE tagvállalkozás képviselte cégét, és több mint 500 leendő munkavállalóval írtak alá szándéknyilatkozatot a későbbi foglalkoztatásukról.

Az állásbörzék egyik legnagyobb előnye az, hogy a rendezvényeken megjelenő gépkocsivezető jelöltek már túl vannak az OFA programjára való regisztráción, azaz átestek egyfajta előzetes szűrésen, ugyanakkor még nem rendelkeznek munkaadói elköteleződéssel.

Az eddigi tapasztalatok bizonyítják, hogy az OFA-MKFE rendezvénysorozat hatékony eszköz a vállalkozók számára a munkaerőtoborzásban.


A sorozat utolsó állomása július 15-én, pénteken, Szeged lesz, ahova várjuk a munkaadói és munkavállalói regisztrációkat.

A program az MKFE tagjainak ingyenes, de regisztrációhoz kötött!

Munkaadóként kérjük, itt regisztráljon az országos road show egyes állomásaira.
Munkavállalóként kérjük, itt jelezze részvételi szándékát.
Kérdése van? Írjon a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre vagy hívja a 06 (1) 252 0688/226-os számot.

 

MKFE kommunikáció

STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László Zséder Kft. Zséder Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bíró Tamás Bíró Tamás PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Lévai László Lévai László Zséder Kft. Zséder Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bíró Tamás Bíró Tamás PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. VERES Kft. VERES Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft.