Zalakomárnál ellenőrizte a külföldi fuvarozókat az NKH-MKFE csapat

Újabb ellenőrzésen vett részt az MKFE augusztus elején. Az NKH-MKFE csapata ezúttal az M7-es autópálya 193-as kilométerszelvényénél, a zalakomári pihenőnél található közúti tengelysúlymérő állomáson tevékenykedett, a vasárnapi közlekedési korlátozás feloldása időpontjától kora reggelig.

A Nemzeti Közlekedési Hatóság ellenőrei mellett az Egyesület képviseletében Pencz Zoltán, Erdei Péter, Ignácz József Péter, Kovács Kornél, Tóth István és Raffai Péter vett részt július 31-én és augusztus 2-án. Az első alkalommal este 9-től hajnal 5 óráig, a második napon este 6-tól éjjel 1 óráig tartó ellenőrzések során – teljes kiterelés mellett – minden elhaladó külföldi kamiont megállított a hatóság. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a megvizsgált kamionok nagyobb részénél nem volt hiányosság, a piacvédelmi szempontból kockázatot jelentő ukrán kamionoknál sem volt kirívó a szabálytalanságok száma. Ahol ez mégis előfordult, ott megtörtént a bírságolás.

Az ukrán sofőrök szinte mindegyike által bemutatott, Tornyiszentmiklóson indított adómentes tranzitengedélyek felmutatása után további intézkedéseket (piacvédelmi szempontból) nem volt szükséges foganatosítani, ugyanakkor a kontroll majdnem minden esetben kiterjedt a vezetési és pihenőidő, valamint ADR ellenőrzésre is. További intézkedés (bírság- vagy pótdíjkiszabás) az akció során a hétvégi korlátozás megszegése, egy török kamion esetében az engedélyek teljes hiánya, illetve több esetben túlrakodás miatt történt.

A megállított járművek műszaki állapota általában megfelelő volt, csak néhány aggasztóan elhanyagolt kamion akadt fenn a szűrőn. Az alacsony arány ellenére is szükséges lenne azonban eljárást kezdeményezni ellenük, de erre a közúti ellenőröknek jelenleg kevés lehetősége van.

Ukrán járművek vizsgálata során előfordult, hogy a CEMT engedély adatai és a forgalmi engedély között kisebb eltérés volt a cégek pontos neve, címe között. Általános magyarázat volt erre, hogy a cirill betűk latinra történő átirata során változik az írásmód, ebből fakad a különbség. Az MKFE szakértői azonban azt valószínűsítik, hogy több „baráti” vállalkozás (vagy cégcsoport) használja fel így az engedélyt. Ezt a gyanút azonban a helyszíni ellenőrzéseken nincs mód bizonyítani.

Óriási hiányosság – erre haladéktalanul megoldást kell találni –, az ellenőrzéseken feltárt szabálytalanságokra kiszabható közigazgatási bírságok kiszabásának korlátozottsága. Amennyiben ugyanis a mérőállomáson nem teljesít szolgálatot olyan hatóság (rendőrség, NAV, NKH), amelynek van bírságkiszabási joga, akkor az állomást működtető Magyar Közút Nonprofit Zrt. csupán a túlsúly miatti pótdíjat szedheti be, a bírságról – amelynek összegét egyébként a mérőállomásokon működő szoftveres rendszer kiszámítja, és ki is nyomtatja – csupán „tájékoztathatja” a gépkocsivezetőket. A zalakomári, bal oldali állomáson, az Egyesület által becsült, nem hivatalos adat szerint, csak 2016 júliusában 300 millió forint közigazgatási bírság nem került kiszabásra emiatt.

További hiányosság – amire a 100 fős speciális ellenőrzőcsoport folyamatban lévő felállítása miatt különös figyelmet kell fordítani –, az ellenőrzőpontok infrastruktúrájának javítása. Szükség van fedett leállóhelyekre, ahol télen-nyáron, mindenfajta időjárási viszonyok között folyhatna a kontroll, továbbá megfelelő szociális épületekről is gondoskodni kell, hogy az ellenőrök kulturált körülmények között végezhessék a munkájukat.

Összességében az ellenőrzésekről elmondható, hogy azok piacvédelmi szempontból megfelelőek, az NKH ellenőrei a jegyzőkönyvkészítés mellett folyamatosan vitték fel a BILAT programba az éppen ellenőrzött engedélyek sorszámait.

Az NKH részére nemrég engedélyezett „kéklámpa” használat tovább erősítheti a hatóság tekintélyét, és az Egyesület képviselői örömmel állapítottak meg, hogy a zalakomári akcióban már két jól felszerelt ellenőri furgon vett részt a korábbi egy helyett, megteremtve ezzel a párhuzamos ügyintézés lehetőségét.

A következő közös akcióra várhatóan a délkeleti határszakaszon (Gyula, Nagylak stb.) kerül sor.

MKFE kommunikáció

Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Csekő Gábor Csekő Gábor SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft.