Featured

Elnökségi Fórum 2016. november 19-én – pótregisztráció!

Tisztelt Tagjaink, Tisztelt Küldöttek! Az MKFE 2016. november 19-én (szombaton) 10:00 órától rendezi meg Elnökségi Fórumát a budapesti Holiday Inn hotelben, amelyre Wáberer György elnök, valamint az Egyesület Elnöksége nevében tisztelettel meghívjuk Önöket!
A folyamatosan érkező regisztrációk miatt a jelentkezési határidőt 1 héttel meghosszabbítjuk. Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb november 4-én 12:00 óráig jelezze az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címen.

A november 19-i Elnökségi Fórumra – az idén tavasszal megrendezett Küldöttgyűlést követő Tagi Fórumhoz hasonlóan – a Budapest-Budaörs határában lévő Holiday Inn hotelben kerül sor.

Az Elnökségi Fórumon nincsenek előre meghatározott napirendi pontok, hanem kötetlen formában vitathatja meg a tagság a fuvarozókat érintő legfontosabb kérdéseket, problémákat, a folyamatban lévő ügyeket az Elnökséggel, a Tanácsok tagjaival, a Küldöttekkel és egymással.

A november 19-i találkozó egyik legfontosabb, az Egyesület jövőjét meghatározó témája az új Alapszabály, amelyről a 2017-es tavaszi Küldöttgyűlés hoz majd végleges határozatot. Az előkészítés során beérkezett javaslatok belekerültek abba a rövidesen elkészülő összefoglaló anyagba, amelyet november 12-én tagjainknak is megküldünk, és amelyről az Elnökségi Fórumon kifejthetik a véleményüket, illetve további javaslatokkal élhetnek az alapszabály-módosító bizottság felé.

AZ ÖN VÉLEMÉNYE IS FONTOS, EZÉRT KÉRJÜK, JEGYEZZE FEL NAPTÁRÁBA AZ IDŐPONTOT, ÉS REGISZTRÁLJON MOST AZ ELNÖKSÉGI FÓRUMRA!
A REGISZTRÁCIÓ MEGHOSSZABBÍTOTT HATÁRIDEJE: 2016. november 04., 12:00 óra

!AZONNALI REGISZTRÁCIÓHOZ KATTINTSON IDE!

Figyelem, a rendezvényen csak a regisztrációval rendelkező vendégek számára tudunk ebédet biztosítani!

 

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK

Kérdés esetén keresse Árvay Tivadart:
Telefon: + 36 (1) 252 0688/266
Mobil: + 36 (30) 241 9328
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az Elnökségi Fórum időpontja és helyszíne:
2016. november 19., 10:00–17:00
Holiday Inn Budapest-Budaörs Hotel
2040 Budaörs, Agip u. 2.

 

Megközelíthetőség

Tömegközlekedéssel
A Kelenföldi pályaudvartól a 172-es, a 172B és a 173-as jelzésű busszal Budaörs, benzinkút megállóig. Innen kb. 5 perc gyalog az autópálya feletti felüljárón.

Közúton
Budapestről: A belvárostól 10, Budapest szélétől 3 kilométerre található, az M1-M7-es autópálya Tesco kijáratánál, az autópálya bal oldalán.

Az M0-s körgyűrűről, Győr (Bécs) ill. Balaton felől: az M1-M7 közös szakaszán Budapest felé haladva, a Budaörs centrum letérőnél az autópályától jobbra, (Tesco, KIKA bevásárlóközpont felé) közvetlenül az ott található AGIP benzinkút után.
Parkolás a hotel felszíni parkolójában, térítésmentesen.

Az M1-M7 kivezető szakaszának használatához országos vagy Pest megyei matrica szükséges!

 

MKFE kommunikáció

Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Mancsi Kft. Mancsi Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nagy Imre Nagy Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Végvári András Végvári András HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. K és V KFT. K és V KFT. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. STV Kft. STV Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Mancsi Kft. Mancsi Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Nagy Imre Nagy Imre S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Végvári András Végvári András HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft.