Szakmai partnerségi együttműködés az MKFE és a Magyar Közút között

2017. január 12-én együttműködési megállapodást írt alá dr. Becsey Zsolt, az MKFE főtitkára és dr. Nemes-Nagy Tibor, a Magyar Közút vezérigazgatója.


         

A partnerséget az a közös cél hívta életre, hogy a közúti szállítási tevékenységhez nélkülözhetetlen infrastruktúra fejlesztését minden eszközzel segítsék, előremozdítsák. Az MKFE ehhez a tagjaitól kapott, az egyes megyék útjait érintő és a vállalkozók napi munkáját esetenként nehezítő állapotok bejelentésével, illetve szakmai előkészítő munkával tud leginkább hozzájárulni.

A Magyar Közút azt vállalta az együttműködéssel, hogy napi szinten tájékoztatja az MKFE-t a magyarországi közúthálózatot érintő forgalomelterelésekről, forgalomkorlátozásokról, forgalmirend-változásokról, az utakon zajló, vagy tervezett felújításokról, és minden olyan eseményről, amely az árufuvarozó és személyszállító vállalkozások napi munkáját befolyásolják. Ezekről tagjaink a napi hírlevelekben, váratlan esemény okán pedig gyorshírben kapnak értesítést.

A megállapodás része, hogy az MKFE szakemberei megfigyelőként részt vehetnek a Magyar Közút által üzemeltett tengelysúlymérő állomásokon zajló ellenőrzéseken, amelynek tapasztalatai is felhasználhatók lesznek a piacvédelemre irányuló, szakmai előkészítő munkák során.



MKFE kommunikáció

KOPP KFT. KOPP KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Persped Kft. Persped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. WSZL WSZL STV Kft. STV Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Nagy Imre Nagy Imre COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Persped Kft. Persped Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. WSZL WSZL STV Kft. STV Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Nagy Imre Nagy Imre COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft.