Featured

Garantált bérminimum: gépjárművezetőknél nem jár automatikusan!

Tisztelt Tagjaink! A Compass Studio Kft. 27. számú hírlevele kiemelt témaként foglalkozik a garantált bérminimum illetve minimálbér témakörével. Ezúton szeretnénk tájékoztatni tagjainkat, hogy a kérdésben továbbra is az MKFE által megfogalmazott véleményt tartjuk irányadónak, amely szerint önmagában az iskolai végzettség vagy a szakképesítés nem keletkeztet garantált bérminimumra való jogosultságot. Erről levélben tájékoztattuk a Compass Studio Kft-t is.

Az MKFE már korábban is kifejtette az álláspontját a kérdéskörben, amely szerint a korábbi szabályozás a jelenlegivel azonos módon a garantált bérminimumra való jogosultságot legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló esetében határozta meg. Egy adott munkakör azonban akkor „igényel” ilyen végzettséget vagy szakképzettséget, ha azt jogszabály alkalmazási feltételként írja elő. Vagyis önmagában az iskolai végzettség vagy a szakképesítés nem keletkeztet garantált bérminimumra való jogosultságot. Jelenleg egyetlen jogszabály sincs, amely gépjárművezető alkalmazását érettségi bizonyítványhoz vagy OKJ-s szakképesítés meglétéhez kötné.

 

A Compass Studio Kft-nek címzett MKFE levelet ITT>> olvashatja.

 

MKFE kommunikáció

Bíró Tamás Bíró Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NTS Kft. NTS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Transvinning Kft. Transvinning Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Persped Kft. Persped Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. NTS Kft. NTS Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft REFLEX Kft. REFLEX Kft.