Augusztusig állandó munkavégzésre kell számítani az M1-esen

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. tájékoztatása szerint a következő hónapokban  mintegy 4,5 milliárd forintból gondoskodnak az autópálya fővároshoz közeli szakaszainak állapotjavításáról. A fejlesztési tárca intézkedéseket tesz a tartós megoldás, a sztráda 2x3 sávos bővítése előkészületeinek felgyorsítása érdekében is.

A Magyar Közút az elmúlt hónapokban is folyamatosan végzett kátyúzási munkákat a pályán, március első felében pedig elkezdte és augusztusig tervezetten, ütemezetten folytatja a lokális és nagyfelületű javításokat a Budapest és Tatabánya közötti szakaszon. A közútkezelő saját szakemberei és munkagépei országos átcsoportosításával, külső vállalkozások bevonásával dolgozik a sávlezárások, forgalomkorlátozások fokozatos megszüntetésén.
A felújítás tervezett üteméről korábbi tájékoztatásunkban is olvashat.

A már zajló beavatkozásokon túl nagyobb volumenű beruházás is elindul a következő hetekben az M1-es autópályán az országos Komplex útfelújítási program részeként.

A kialakult autópálya-állapotokra tartós megoldást a főváros és Győr között tervezett 2x3 sávos bővítés jelent majd. A több mint 90 kilométer hosszon tervezett beruházás előkészítése kormánydöntés alapján zajlik. A szaktárca a tervezési folyamatok felgyorsítását rendelte el, a cél az, hogy a kivitelezés megkezdéséhez szükséges engedélyes tervek akár már két éven belül rendelkezésre álljanak.

(forrás: NFM és Magyar Közút)


MKFE kommunikáció

 

LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft.