Elkészült az új típusú bilaterális engedélyek prototípusa, megkezdődik a minisztériumi egyeztetés a kérdésben

Az MKFE Árufuvarozási Tanácsa és Elnöksége, továbbá a NiT Hungary és a Fuvosz is alkalmasnak találta az Ignácz József Péter vezetésével működő Engedélygazdálkodási Munkacsoport által előkészített bilaterális közlekedési engedély prototípust arra, hogy azt az Egyesület az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Közlekedéspolitikáért Felelős Államtitkársága elé terjessze. Az új engedélytípus alkalmazása mellett az MKFE a külföldi fuvarozók előzetes elektronikus regisztrációjának bevezetésére is kidolgozta szakmai javaslatát, amelyet a következő hetekben, az engedélyreformmal párhuzamosan kíván tárgyalni a minisztériummal.

Az MKFE elnöksége júniusban hozott határozatot arról, hogy elkészíti, és a jogalkotók elé terjeszti elfogadásra azt a javaslatcsomagját, amely a külföldi (elsősorban az engedélyköteles) országok fuvarozóinak magyarországi tevékenységének ellenőrzését teszi hatékonyabbá. Ennek érdekében az elnökség megbízta Ignácz József Pétert a javaslatcsomag és az új, egységes, perforációval és további biztonsági elemekkel – pl. hologramos matrica – is ellátott engedélyek prototípusának kidolgozásával. A Tóth István és Illés Ferenc közreműködésével összeállított szakmai anyagot véleményezte és elfogadta az MKFE Árufuvarozási Tanácsa, majd augusztus 15-i ülésén az MKFE elnöksége is.

A társ-érdekképviseletekkel folytatott további egyeztetések részeként a NiT Hungary a szakmai anyag ismeretében már jelezte, hogy támogatja a csomag beterjesztését az ITM elé, a Fuvosz pedig a jövő hétre véglegesíti álláspontját, de előzetesen jelezték, hogy egyetértenek a kezdeményezéssel.

Az új típusú engedélyek bevezetésével a vonalkód vagy QR kód elhelyezése mellett megteremtődik a lehetősége annak, hogy az engedélyeket a perforált ellenőrző szelvények letépésével „érvénytelenítsék” az ellenőrző hatóságok, fel- és lerakóhelyek. Az MKFE javaslata értelmében a jövőben a határőrszervek és ellenőri csoportok mellett a fel- és lerakóhelyeknek is szigorú szabályok betartásával, és az érvényes engedélyek meglétének ellenőrzése után lenne lehetősége árukibocsátásra, vagy átvételre, és a szabályok megszegése komoly, visszatartó erejű bírságtételt vonna maga után.

Az egységes szerkezetű engedélyek bevezetésével párhuzamosan az MKFE javasolja az engedélyek előzetes, elektronikus regisztrációjának kötelezettségét is. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy az országhatár átlépése vagy magyarországi felrakó esetén az árufelvétel előtt kötelező lesz beregisztrálni a rendszerbe a fuvarfeladathoz tartozó engedély számát, továbbá a járműszerelvény rendszámát, önsúlyát és az áru fel- vagy lerakásának helyét. Fenti adatok alapján a TSM és HU-GO rendszerben nyomon követhetővé válik a jármű mozgása, a súlyadatok alapján a le-és felrakodások ténye is. A nyomon követhetőség mellett, a jogosulatlan fuvarozás gyanúja esetén a rendszer riasztást küldhet a közúti ellenőri csoportok mobil egységein túl a vámhatóság, a határőrség és a rendőrség szolgálatban lévő egységeinek, így a hatóságok megállítással, járművisszatartással érvényesíthetik a szabályok betartását, és a bírságok behajtását.

Az elnökség a szerdai ülésén egyben arról is döntött, hogy a véglegesített, és a társ-érdekképviseletek által is támogatott anyagot Szabó György elnök és Ignácz József Péter elnökhelyettes személyes találkozó keretében terjeszti az ITM elé, ahol a tervek szerint megállapodás születik az engedély bevezetésének menetrendjéről, a kapcsolódó intézkedések előkészítéséről, és az ezzel járó feladatok ütemezéséről.

 

 

 

MKFE kommunikáció

 

Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STV Kft. STV Kft. Gál Sándor Gál Sándor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. STV Kft. STV Kft. Gál Sándor Gál Sándor GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Nagy Imre Nagy Imre UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft.