Palkovics László átvette az MKFE Versenyképesség 2.0 csomagját, megkezdődnek az egyeztetések a program végrehajthatóságáról

A kormányzat kiemelt figyelmet fordít a közúti áru- és személyszállító vállalkozások versenyképességének javítására” – jelentette ki tegnap Palkovics László miniszter az MKFE székházában lezajlott szakmai konzultáción. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vezetője az útdíjemelés ügyében is újabb egyeztetést ígért.

 

A magyar közúti áru- és személyszállító vállalkozások működési feltételrendszerének és piacvédelmének javítására vonatkozó 16 pontos intézkedésiterv-javaslatot adott át Palkovics László miniszternek Szabó György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) elnöke 2018. november 20-án. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium tárcavezetője, valamint Mosóczi László közlekedési államtitkár az érdekképviselet meghívását elfogadva érkezett a szervezet budapesti székházába, ahol az MKFE Versenyképesség 2.0 csomagjának ismertetése mellett az Egyesület elnökségének, valamint Füle László, a NiT Hungary elnökének és Dittel Gábor, a NiT főtitkárának részvételével folytattak tárgyalást.

Palkovics László a kormány támogatásáról biztosította a szakmát, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a sikerhez elengedhetetlen a fuvarozók konstruktív, innovatív együttműködése, hiszen az ágazat jövőjét számos, az EU szintjén meghozott, komoly fejlesztéseket igénylő döntés befolyásolja majd a közeljövőben, amelyekre a hazai vállalkozásoknak fel kell készülniük.

A találkozón Szabó György kiemelte, hogy bár a magyar kormány az elmúlt években több, az ágazat versenyképességét javító jogszabályt fogadott el, ezek pozitív hatásait mára felülírták az Európai Unió egyes tagországai által kezdeményezett intézkedések, a krónikus gépjárművezető-hiány, a harmadik országbeli fuvarozók jogosulatlan tevékenysége, valamint a vállalkozások drasztikusan emelkedő költségei.

Az MKFE elnöke különösen fontosnak nevezte az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az érdekképviseletek együttműködését, az ágazat ügyeinek közös kezelését, utalva ezzel a 2019-re a napokban váratlanul bejelentett útdíjemelésre, amellyel kapcsolatban Szabó György reményét fejezte ki, hogy hasonlóan az MKFE Versenyképesség 2.0 csomagjában foglalt ügyekhez, az útdíjak kérdésében is megnyitható a szakmai vita, és végül a magyar fuvarozók érdekeit szem előtt tartó megállapodás születik.



Az MKFE elnöke az ágazat érdekérvényesítési képessége szempontjából történelmi jelentőségűnek nevezte az MKFE és a NiT közös fellépését, kiemelve, hogy a Versenyképesség 2.0 csomag megvalósulása a teljes magyar logisztikai ágazatra pozitívan hat, ezért kell most egy új, bizalomra és együttműködésre épülő fejezetet nyitni a jogalkotó és az érdekképviseletek közötti munkában.

Szabó György a versenyképesség-javító és piacvédelmi intézkedési-terv javaslat egyes pontjainak bemutatása előtt leszögezte: az ágazatot sújtó folyamatos kihívások és nehézségek ellenére a vállalkozások kemény munkával igyekeznek helytállni, és előrelépni minden helyzetben. „A túlélésünkhöz két dolog kell: az egyik egy megbízható, szilárd és együttműködő közösség, ennek a keretét adja, adhatja az MKFE a NIT és minden velünk együtt gondolkodó szakmai szervezet – fogalmazott Szabó György. – A másik pedig egy partner, a kölcsönös érdekeket megértő, azokat tisztelő jogalkotó. Ez utóbbi mozzanaton kell most dolgoznunk, hogy jó irányba haladhassunk közösen.

A találkozón a felek egyetértettek abban, hogy a fuvarozói ágazat hatékony működése meghatározó módon járul hozzá a magyar gazdaság versenyképességéhez, melynek megőrzése és javítása közös érdek.

Palkovics László az egyeztetés végén leszögezte: a tárca megvizsgálja a Versenyképesség 2.0 csomagban foglalt javaslatok végrehajtásának lehetőségét, és ezt követően megkezdődhet a megvalósítható pontokról a szakmai konzultáció az érdekképviselet és a minisztériumok között, ennek érdekében már a közeljövőben felállítják azokat a szakértői munkacsoportokat, amelyekben részt vehetnek az érdekképviseletek is.

 

Szabó György elnök beszédét INNEN>> töltheti le teljes terjedelmében

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium közleménye a 2018. november 20-i találkozóról ITT>> olvasható

Az MKFE új piacvédelmi és versenyképesség javító csomagját INNEN>> töltheti le.

 

MKFE kommunikáció

S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Ivanov György Ivanov György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Persped Kft. Persped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Ivanov György Ivanov György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. STV Kft. STV Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Persped Kft. Persped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Milktrader Kft. Milktrader Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft.