Egyre több megkeresés érkezik az Egyesületbe, hogy lehet-e szabályosan foglalkoztatni a „kisadózó vállalkozások tételes adója” (KATA) adózási formát választó vállalkozó gépjárművezetőket? Erre a kérdésre ad választ a 2012. évi CXLVII. törvény „a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról” szóló jogszabály.
A hivatkozott jogszabály a kisadózó vállalkozással kötött szerződést – az adóhatósági ellenőrzés során – munkaszerződésnek minősíti. Abból a törvényi vélelemből indul ki, hogy a kisadózó vállalkozóval kötött szerződés valójában nem vállalkozási (vagy megbízási) szerződés, hanem munkaszerződés. (14.§ (2) bekezdés: „Az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében – a (3) bekezdés figyelembevételével az ellenkező bizonyításáig – vélelmezi, hogy a kisadózó és a kisadózó vállalkozással összefüggésben a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles adózó között munkaviszony jött létre.”).
Ez azonban úgynevezett megdönthető vélelem. Annak ellenkezőjét, hogy a felek nem munkaszerződést, hanem – nem csak elnevezése, hanem tartalma szerint is – vállalkozási szerződést kötöttek, az adózóknak (a kisadózónak és a vele szerződést kötő másik fél adózónak) kell bizonyítaniuk. Ezzel a jogalkotó megfordítja a bizonyítási terhet. Csak abban az esetben dől meg ez a törvényi vélelem, azaz fogadja el az adóhatóság, hogy nem munkaszerződés jött létre, hanem valóban vállalkozási szerződés, ha a jogszabályban felsorolt (14.§ (3) bekezdés) hét pontból legalább kettő megvalósulását kétséget kizáróan bizonyítják az adózók.
„14. § (1) A kisadózó vállalkozással kötött szerződést, ügyletet és más hasonló cselekményeket valódi tartalmuk szerint, a rendeltetésszerű joggyakorlás feltételére figyelemmel kell minősíteni. Ha a kisadózó vállalkozással kötött szerződés, ügylet tartalma szerint a kisadózó és harmadik személy közötti munkaviszonyt leplez, akkor az adózási és egyéb jogkövetkezményeket e törvénytől eltérően a munkaviszonyra irányadó rendelkezések szerint kell megállapítani.
(2) Az adóhatóság ellenőrzési eljárás keretében – a (3) bekezdés figyelembevételével az ellenkező bizonyításáig – vélelmezi, hogy a kisadózó és a kisadózó vállalkozással összefüggésben a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles adózó között munkaviszony jött létre.
(3) A (2) bekezdésben foglalt vélelmet akkor kell megdőltnek tekinteni, ha az alábbi körülmények közül egynél több megvalósul:
a) a kisadózó a tevékenységet nem kizárólag személyesen végezte vagy végezhette;
b) a kisadózó a naptári évi bevételének legalább 50 százalékát nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személytől szerezte;
c) a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személy nem adhatott utasítást a tevékenység végzésének módjára vonatkozóan;
d) a tevékenység végzésének helye a kisadózó birtokában áll;
e) a tevékenység végzéséhez szükséges eszközöket és anyagokat nem a 13. § szerinti adatszolgáltatásra köteles személy bocsátotta a kisadózó rendelkezésére;
f) a tevékenység végzésének rendjét a kisadózó határozza meg;
g)32 a kisadózó vállalkozás minden kisadózóként bejelentett tagja, illetve a kisadózó egyéni vállalkozó a naptári év egészében a 2. § 8. pont a) vagy g) alpont szerint nem minősül főállású kisadózónak feltéve, hogy a kisadózó vállalkozás naptári évi bevételének legalább 50 százalékát olyan személytől szerezte, akivel/amellyel a kisadózó a naptári évben nem állt a 2. § 8. pont a) vagy g) alpontban említett jogviszonyok egyikében sem.”
Amennyiben ezt sikerrel nem bizonyítják, akkor marad a törvényi vélelem, mint főszabály, és hiába minősítették, nevezték a felek megállapodásukat vállalkozási szerződésnek, azt a hatóság burkolt munkaszerződésnek fogja tekinteni, annak minden súlyos jogkövetkezményével együtt.
Ez azt jelenti, hogy alapból nagy kockázatot vállal mind a megbízó, mind a KATA-s gépjárművezető vállalkozó, mert az Adóhatóság a megbízást munkavállalásnak fogja tekinteni, amelynek komoly büntetés a következménye.
MKFE kommunikáció
