Ignácz József Pétert választotta az MKFE elnökévé a szombati Küldöttgyűlés

Megválasztotta az Egyesület elnökét, az Árufuvarozási Tanács, a Felügyelő Bizottság és az Etikai Bizottság hiányzó tisztségviselőit a 2019. szeptember 28-ra összehívott országos Küldöttgyűlés.

A testület nagy többséggel, a voksok 72,58 százalékával szavazta meg elnöknek Ignácz József Pétert, aki miután megköszönte a neki megszavazott bizalmat, kiemelt fontosságúnak nevezte az egyesületi tagság aktivitásának visszanyerését. „Sokan, sokféle üzenettel, rengeteg panasszal hívnak – mondta a frissen megválasztott elnök. – De csalódott is vagyok, mert közülük sokan nincsenek itt. Nem elég a bőrfotelból szurkolni, ötletelni, aztán másra bízni a problémák felszámolását. Csak együtt tudunk eredményt elérni. Tudom, az érdekképviselet kevés sikerélménnyel kecsegtet, mégsem lehetünk passzívak. El kell érnünk, hogy legyen munkája a magyarországi vállalkozásoknak, folyamatosan és megfelelő díjazáson, hazai és EU-s színpadon egyaránt. Ehhez a munkához jutás feltételrendszerét kell megváltoztatni: hatékony piacvédelmi politika, egészséges, a nemzeti összetartozásra is építő protekcionizmusra van szükség - a fuvarozók és az árukibocsátók részéről is –, és a kormányzat támogatása is nélkülözhetetlen, szükség van minden olyan eszközre, amellyel megőrizhető a magyar vállalkozások versenyképessége.”


A Küldöttgyűlésen megválasztott tisztségviselők:


Tisztség Név Cégnév
Elnök Ignácz József Péter Ignácz Kft.
Felügyelő Bizottság tag Tóth József Tóth 47 Kft.
Árufuvarozási Tanács tag Gazda Csaba GAZDA Trans Kft.
Árufuvarozási Tanács tag Szíjj Levente Csaba e. v.
Etikai Bizottság tag Szabó Kálmán Szabó és Családja Kft.

MKFE kommunikáció
Zséder Kft. Zséder Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft.