Palkovics László két ügyben ígér azonnali intézkedést

A magyar közúti személy- és áruszállítók helyzetéről, a koronavírus-járvány vállalkozásokra gyakorolt hatásáról, az alágazat működésének jövőjéről egyeztetett 2020. június 10-én Ignácz József Péter, az MKFE elnöke Palkovics László innovációs és technológiai miniszterrel A tárcavezető elismerően szólt az Egyesület elmúlt hónapokban végzett munkájáról, amely komoly segítséget jelentett a fuvarozó vállalkozásoknak, és hasznos szakmai támogatást a hatóságoknak a logisztikai ágazat működésére vonatkozó járványügyi szabályok kialakításában. Palkovics László a tárgyalás végén leszögezte: a két legfontosabb feladat az ágazat újraindítása és a piaci pozíciók megőrzése érdekében a digitális alapokra helyezett engedélyellenőrzési rendszer mielőbbi bevezetése.

 


A csaknem 1 órás megbeszélésen az MKFE elnöke által bemutatott, 5+1 pontos intézkedési javaslatcsomagot vitatták meg a felek, amely a korábban már javasolt kormányzati intézkedések legfontosabb pontjait tartalmazta.

A megbeszélésen Palkovics László elismeréssel szólt az MKFE erőfeszítéseiről, kiemelkedő szakmai munkájáról, amely az elmúlt hónapokban komoly segítséget jelentett a magyar fuvarozó vállalkozásoknak, az egész logisztikai szektornak a járványhelyzeti működéshez, és jelentősen hozzájárult a közúti áruszállítás biztonságát fenntartó, rugalmas hatósági szabályozás kialakításához is.

Ignácz József Péter arra hívta fel a tárcavezető figyelmét, hogy az autóbuszos személyszállító és közúti árufuvarozó vállalkozások stabil működésének és piaci pozícióinak megőrzése érdekében haladéktalanul meg kell kezdeni azoknak az érdekképviseleti javaslatoknak a végrehajtását, amelyek hozzájárulnak a magyar vállalkozások sikeréhez a várhatóan komoly átrendeződés előtt álló uniós logisztikai piacon.

Az MKFE elnöke 5+1 pontban foglalta össze a legsürgetőbb ügyeket – elektronikus engedélyellenőrzés (BI-REG), az SZJA törvény módosítása a Mobilitási Csomagnak való megfelelés érdekében, a tengelysúly- és össztömeg mérésekhez kapcsolódó 500 kilogrammos általános tolerancia visszaállítása, a nagyfelhasználói útdíjkedvezmény bevezetése, a járványhelyzet miatt szükséges munkahelyvédelmi és vállalkozássegítő érdekképviseleti javaslatok minél szélesebb körű megvalósítása és az E-CMR mielőbbi bevezetése. A megbeszélésen Palkovics László általánosságban a támogatásáról biztosította a közúti fuvarozói alágazatot, ugyanakkor fontosnak tartotta leszögezni, hogy a jelzett ügyek hatékony megvalósítása érdekében prioritások kijelölésére van szükség.

Az egyeztetés eredményeként a felek megállapodtak abban, hogy két kiemelt ügyben – az engedélyellenőrzés digitális útra terelése (BI-REG) és a hazai költségtérítési rendszer módosítása a Mobilitási Csomagnak való megfeleltetés érdekében – a minisztérium azonnal kezdeményezi a végrehajtáshoz szükséges további lépések végrehajtását. Palkovics László egyben jelezte: július első felében újabb találkozóra kerülhet sor az MKFE elnökével, ahol várhatóan már a konkrét eredményekről, az elektronikus engedélyellenőrzési rendszer idei bevezetésének menetrendjéről is tájékoztatja majd az érdekképviseletet.

Ignácz József Péter a találkozó végén megköszönte a miniszter támogatását, ugyanakkor ismét rámutatott arra, hogy a hazai logisztikai szektor, azon belül az autóbuszos személyszállító vállalkozások és közúti fuvarozók piaci pozícióinak megőrzése kiemelt érdek a teljes nemzetgazdaság szempontjából is.

 

MKFE Kommunikáció

LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki János Teleki János László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Kolesza György Kolesza György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Teleki János Teleki János László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. STV Kft. STV Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft.