Budapest: ősszel is zárva lesz hétvégente a rakpart

Budapest: ősszel is zárva lesz hétvégente a rakpart

Budapest városvezetése úgy döntött, hogy a következő hetekben (visszavonásig) hétvégente továbbra is lezárja a gépjárműforgalom elől a pesti alsó rakpart megszokott szakaszát — közölte a Fővárosi Önkormányzat a turisztikai szervezeteknek 2020. szeptember 24-én írott levelében.

A városvetetés azzal indokolta döntését, hogy biztonságos kikapcsolódási lehetőséget szeretne teremteni a rekreációs helyszínekben nem bővelkedő belvárosi lakosoknak, hiszen most, a járvány második hullámában is cél, hogy a sportolni vágyók mozoghassanak mindaddig, amíg a kellemes őszi időjárás ezt lehetővé teszi. Mint írták: az elmúlt fél évben a budapestiek kedvelt kikapcsolódási helyszíne lett a hétvégente nekik megnyitott pesti alsó rakpart, és a város működésében sem volt tapasztalható különösebb fennakadás.


A főváros idézi a legfrissebb reprezentatív közvélemény-kutatás eredményeit is, mely szerint az emberek 73%-a ért egyet a rakpart hétvégi lezárásával, és csupán a megkérdezettek 24%-a ellenzi azt.


Egyesületünk — több turisztikai szervezettel közösen — ugyanakkor tárgyalásokat folytat az illetékes döntéshozókkal annak érdekében, hogy az idegenforgalom újbóli megindulása után a turistabuszok mindenképpen behajthassanak a rakpartra, hogy a szálloda- és rendezvényhajók kikötőiben felvehessék utasaikat.

Gerulus Kft. Gerulus Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Ivanov György Ivanov György Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Sascamion Kft. Sascamion Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zséder Kft. Zséder Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János Bíró Tamás Bíró Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Ivanov György Ivanov György Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Sascamion Kft. Sascamion Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Zséder Kft. Zséder Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Teleki János Teleki János Bíró Tamás Bíró Tamás Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft.