IRU-diploma 2020 - Mosóczi László államtitkár és Radu Dinescu, az IRU elnöke is köszöntötte a gépkocsivezetőket

Idén 23 MKFE tagvállalkozás 128 gépkocsivezetője vehette át az IRU-diplomáját, amelyet 2 évtized szakmai gyakorlat és 1 millió kilométer balesetmentes levezetése után ítél oda a jelölteknek az IRU, a Fuvarozók Nemzetközi Világszervezete. Sajnálatos, hogy a járványhelyzet miatt a diplomákat idén is kevesebben vették át személyesen, de a 2021. november 20-i díjátadón így is szép számban, csaknem hetvenen voltak jelen.  A budapesti oklevél átadót Ignácz József Péter elnök meghívására megtisztelte jelenlétével Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, és videóüzenetet küldött Radu Dinescu, az IRU elnöke is.
A mintegy 80 fő részvételével megtartott ünnepélyen Dr. Mosóczi László, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Ignácz József Péter az MKFE elnöke adta át az IRU-diplomákat a budapesti Holiday Inn Hotelben.


A rendezvényen Ignácz József Péter mellett köszöntőt mondott Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár, aki elismerő szavakkal méltatta a rendkívüli helyzetben is kiválóan teljesítő hivatásos gépkocsivezetőket. „Önök kitartottak, végtelen türelemről és erőről tettek tanúbizonyságot, hiszen a legkritikusabb pillanatokban sem adták fel azért, hogy az ellátási lánc, a gazdaság és az ország működjön, s hogy honfitársaikat mindig árukkal megrakott polcok fogadják az üzletekben – emelte ki Mosóczi László. – Ahogy Önöknek és munkaadóiknak, úgy a nemzetgazdaság egészének is fontos, hogy a közúti áruszállítás stabil maradjon. Ezért minden eszközzel támogatjuk a fuvarpiac zökkenőmentes működését, a jogkövető magyar vállalkozások sikerét. Ennek részeként valósultak meg azok a kormányzati intézkedések, amelyek reményeink szerint hozzájárulnak az Önök munkakörülményeinek további javításához, és az Önöket foglalkoztató vállalkozások stabil működéséhez.”



Dr. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár


Ignácz József Péter a gépkocsivezetői hivatás egyre nehezebb feltételrendszeréről szólva kiemelte: „Óriási teljesítmény az Önöké és nagy öröm számomra, hogy mi magyarok, minden évben az első harmadban végzünk az IRU diplomák számát tekintve az európai országok között. Az Önök közreműködése is kell ahhoz, hogy a magyar vállalkozások magas minőségű szolgáltatást nyújthassanak a megbízóiknak” – mondta az elnök. „Számos váratlan nehézséget hozó időszakon vagyunk túl, és bár bizakodóak vagyunk, biztosan akad még kihívás a következő időszakban is. Köszönjük az Önök áldozatos munkáját, kitartását! Kívánok jó egészséget és sok szerencsét a további hónapokra, évekre! Gratulálok még egyszer minden díjazott kollégáknak!” – zárta szavait Ignácz József Péter.



Ignácz József Péter MKFE elnök


Az ünnepség alkalmából az IRU elnöke, Radu Dinescu úr videóüzenetet küldött, amelyben elismeréssel szólt a gépkocsivezetők hősies és áldozatos munkájáról, továbbá modellértékűnek nevezte azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az MKFE és a magyar kormány végzett az elmúlt időszakban az alágazat sikeréért.


Radu Dinescu úr videó üzenetét  IDE» kattintva nézheti meg.

A díjátadót záró pezsgős koccintáson Gál István, az MKFE főtitkára köszöntötte a kitüntetett gépkocsivezetőket, kiemelve az őket támogató családtagok szerepét is: „Engedjék meg nekem, hogy azt mondjam: az IRU-diplomájuk mégsem csak a saját sikerük: legalább akkora szerepe van ebben azoknak a szerető és aggódó családtagoknak, akik minden útjuk után meleg szeretettel fogadják Önöket, és talán minden induláskor elmondják, hogy aggódva várják vissza Önöket. Bátran mondhatjuk tehát, hogy e diploma legalább félig az övék is!”

 
Gál István főtitkár mondott pohárköszöntőt a pezsgős koccintás előtt

Fotók: Kövesdi Réka, Kurdi Zoltán, MKFE
MKFE Kommunikáció
Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Teleki János Teleki János Lévai László Lévai László Dömötör Tamás Dömötör Tamás Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Teleki János Teleki János Lévai László Lévai László Dömötör Tamás Dömötör Tamás Persped Kft. Persped Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. MÉK Kft. MÉK Kft.