dieselDR szakmai nap: „Fókuszban a pótkocsi” — Kiállítás és Vásár

dieselDR szakmai nap: „Fókuszban a pótkocsi” — Kiállítás és Vásár

Tisztelt Fuvarozó Vállalkozó! Partnerünk, a dieselDR Kft. 1993 óta foglalkozik haszongépjármű, autóbusz- és pótkocsialkatrészek importjával és forgalmazásával. A dieselDR Kft. minden évben megrendezi szakmai napját, a „Fókuszban a pótkocsi — Kiállítás és Vásár” rendezvényt, amelyre idén május 25-én kerül sor a cég gyöngyösi telephelyén. A regisztrált partnerek a kiállítási katalógusban szereplő termékekből további kedvezményt kapnak, a látogatók között pedig további értékes nyereményeket sorsolnak ki. Jelentkezzen most!

A dieselDR az elmúlt 30 évben jelentős fejlődésen ment keresztül. Mostanra az 5 telephellyel rendelkező cég – Budapest, Gyöngyös, Eger, Miskolc és Debrecen – a hazai haszongépjármű-alkatrészpiac kiemelkedő alakjává nőtte ki magát. Kereskedelmi tevékenységük kiterjed a SAF-Holland, Haldex, Diesel Technic, DON valamint a Donaldson és ROTA termékekre.

A szakmai elismertség jegyében minden évben megrendezésre kerül a dieselDR szakmai napja, a „Fókuszban a pótkocsi” – Kiállítás és Vásár. Idén május 25-én már hatodik alkalommal tartják meg az eseményt, amely során a látogatóknak lehetősége lesz megtekinteni a pótkocsi-és alkatrészgyártók újdonságait, valamint részt venni a SAF-Holland termékbemutatón is. Továbbá találkozhatnak Kiss Norbert, 2022-es Kamion EB győztessel és kamionjával, illetve végül, de nem utolsó sorban a kiállítás résztvevőit vendégül látják frissítő innivalókkal és kézműves cukrász termékekkel.


A rendezvény időpontja:
2023. május 25. (csütörtök) 10:00 óra

Helyszín:
dieselDR gyöngyösi telephelye
3200 Gyöngyös, Karácsondi út 38/1.
Térkép»

További részletek ITT»

A helyszínen regisztráló partnerek a Kiállítási Katalógusban szereplő termékekből további kedvezményt kapnak.
A látogatók között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.

A dieselDR mindenkit nagy szeretettel vár május 25-én, Gyöngyösön!

 


Egyesületünk közzéteszi a hirdetéseket, azonban azok tartalmáért nem vállal felelősséget!

 (x)

Persped Kft. Persped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lévai László Lévai László FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. STV Kft. STV Kft. Persped Kft. Persped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Lévai László Lévai László FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. STV Kft. STV Kft.